Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Ferenczi Imre: Drávaszögi és szlavóniai népszokások

hasonló „finom" öltözetük volt. Sokszor zenészek kísérték őket. Lakodalmi tisztséget viselő legény, mint a násznép vezetője vezette be őket a disznótoros házba. Zeneszóra táncoltak, énekeltek. Megvendégelték őket, és sokszor hajnalig együtt mulattak. Ismert és kedvelt maszka volt a medve, bika, gólya és más állat. A medvét alakító legény kifordított bundát vett magára. Láncot kötöttek a derekára, s úgy vezette be a gazdája a disznótoros házba. Táncoltatta a medvét: mókáztak, bolondoztak. Többször megjelentek a községeket járó vándormestereket utánzó alakoskodók. A genre-figurák egyik kedvelt alakja volt a köszörűs, ollóköszörűs. Két legény mutatta be. Az egyik fehér lepedőt terített magára, s játék közben lehajolt. Ö alkotta, utánozta a köszörű alakját. Két fazékfödőt „tekergetett" (dörzsölt) össze, ezzel imitálta a köszörű hangját. A mester lábával utánozta a masina hajtását, s a kést a födőre helyezte. Munkája közben dicsekedett kiváló szakmai tudásával, világjáró tapasztalatával. A torozók, a nézők azonban csípős megjegyzésekkel illették a mestert és az ócska masinát. Végül általános kacajba fulladt a mester remeklése, s a dolog vége kínálás lett: „Mester uram! Próbálja ki a kést, hogy elég éles-e. Vágjon egy kis kolbászt." A mester és a masina erre könnyen ráállt, kétszer sem kérette magát, hiszen éppen erre várt. Jó mulatság lett belőle. 1945 előtt német nemzetiségűek is laktak a községben. Náluk divatozott a bolond-társaságként jellemzett farsangi maszkázás. De szívesen csatlakoztak hozzájuk a magyar legények is. Farsanghétfőn és húshagyókedden folyt a bolondozás, a maszkázás. Mulatott rajtuk a bámészkodók serege. Bekormozták, s a kezükben tartott üvegből kékítővel „megszentelték" a gyanútlanokat. Különféle alakoknak {maszkának) öltöztek, s kifogyhatatlan ötletekkel szórakoztatták egymást és a nézőket. A bolond-társaság dévajkodása húshagyókedden az ebéd utáni kakasütéssel zárult. A katolikus templom előtti Búcsú-téren történt a nagy esemény. A kocsmáros szerezte be a kakast, s oda rendelte a zenészeket. Beásták a kakast, a lábát a földbe. Közben összegyűltek a vállalkozó legények, s természetesen ott volt a nép apraja-nagyja. Bekötötték a sorra kerülő kakasütő szemét, hosszú dióverő póznát adtak a kezébe. Ekkor rázendítették a muzsikusok, s a zene hangjaira, egy meghatározott pontról elindulva körül kellett táncolni a kakast és a dióvcrővel agyonütni. A legények egymást váltották, mert a kísérlet legtöbbször kudarcot vallott. Nagy nevetést váltott ki a sok sikertelen hadonászás és célt tévesztett csapás. A mulatságot fokozta, ha a legény éppen ellenkező irányba mérte az ütést. Ha azonban valakinek sikerült a kakast agyonütni, ünneplésben részesült. Jutalma lett, hogy a bálba nem kellett fizetnie. Legtöbbször a kocsmáros vágta le a kakast, mert a kakasütés eredménytelen maradt. Vacsorát készített belőle. A szokás a II. világháború után elmaradt. Január 22. Vince nap. E napot a férfiak ünnepelték meg. Férfiak mulatsága volt régebben (még a 30-as években is), hogy fölmentek a Hegybe, a boros-pincékbe. Ki-ki a maga társaságával indult el. Vittek fel halat, húst, kolbászt, ennivalót. Bor volt bőven. Ettek-ittak, jót mulattak. Máig (1973) megmaradt a szokás, de a mulatságot most már a túzoltóotthonban tartják.