Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bartha Elek: Adalékok a görögkatolikusok eucharisztikus szentelményeinek néprajzához

Részben a kenyér és a bor kultuszának nagy történelmi távlatai, részben az, hogy általános tiszteletük a kereszténység két évezrede alatt a hagyományozódás más, profánnak nevezhető csatornáin is folyt, felveti a vizsgált szentelmények egyházi vagy népi jellegének, illetőleg eucharisztikus szimbolikájának kérdését.

3 Az előbbire a választ a szentelmények európai szintű kutatása, annak eddigi eredményei adják, az utóbbival kapcsolatban röviden csak a következőkre hívnám föl a figyelmet. A keresztény rituálé hatalmas szimbólumrendszere a népi képzelet termékeny talajára hullva új meg új hajtásokat hozott létre. Mögötte mindig ott állott az egyház, hogy ezt a folyamatot állandóan táplálja, de egyúttal túl messzire se engedje a vallás hivatalos gyakorlatától. Ilyen módon a szentelmények értelmezésében is mindvégig felfedezhető bizonyos kettősség; a szentelményt kiszolgáltató egyház szimbolikája, s a szentelménnyel élő nép vélekedéseinek, gondolatainak halmaza. A hivatalos vallásgyakorlattal való állandó szoros kontaktus biztosítja, hogy a kenyér népi kultusza a kenyérjellegű szentelményeknek alkalmazásukban és hiedelemanyagukban többé-kevésbé egységes jelleget adott, jóllehet ezek eredetileg nem állnak minden esetben szoros kapcsolatban az eucharisztiával. Mindemellett e szentelmények eucharisztikus vonatkozásainak értelmezéséhez elegendő itt pusztán utalni a vegetációs kultusz, az omophagia és a szakramentális áldozat esetleges közös történeti, lélektani gyökereire.

4 A kenyérnek tehát a keresztény vallásban központi szerepe van. Ebben az összes keresztény liturgiák alapvetően megegyeznek, és kimondottan a kenyérszegésre vezethetők vissza.

5 Mindezek révén a kenyér a népi felfogásban már megszentelésétől függetlenül, önmagában is szentelmény jelleget öltött, s részben alapanyaga, a búza is. így a kenyér népi tisztelete az utóbbi néhány évszázadban, akár szentelményről, akár a hétköznapi kenyérről van szó, már szorosabban kötődik a keresztény „kenyérvallás" tanításaihoz, mint a korábbi mágikus, vegetációs képzetekhez. A fentebbi megállapítások és feltevések kevéssé vonatkoztathatók a borra, valamint más eucharisztikusnak tekinthető szentelményekre, amilyen pl. az úrszíneváltozási szőlő, a Krisztust jelképező szentelt gyertya vagy a húsvéti bárány stb. A további kutatások azonban itt is - és talán nem is feltétlenül a bor esetében - hasonló eredményre vezethetnek, gondoljunk csak az áldozati bárányra. Az alábbiakban az adatok hiányossága s a kenyérnek a keresztény liturgiában és vallásos néphagyományokban betöltött központi szerepe miatt az előbbieknek nem szentelünk figyelmet, a hangsúlyt a kenyér-anyagú szentelmények görög katolikus hagyományanyagára helyezzük. Jelentősebb hagyományok ezek közül Magyarországon a proszfora, ill. az antidór, a húsvéti szentelt pászka, a kolliva és a halotti kalács, a paosz köré fonódtak. A görög katolikus egyház nagyobb ünnepei, az ún. litiás ünnepek alkalmával rendszerint még az ünnep előtt rövidebb szertartásra, litiára kerül sor, amelyen a pap külön erre a célra sütött cipónagyságú kenyereket, búzát, bort és olajat áld meg. Ezekhez a kenyérkékhez és a misekenyérhez a hozzávalókat általában a hívek hordják össze. A misebort a legtöbb helyen ma is must formájában viszik el a templomba vagy a parókiára. A hordóba összeöntött mustot azután a pap kezeli. Gondosan vigyáznak a bor, a must tisztaságára, s arra, hogy víz vagy cukor ne kerüljön bele. A misekenyérhez és a litián megáldott antidórhoz a hívek korábban búzát, lisztet adtak össze. Baskón (Abaúj-Torna m.) a proszforabúza begyűjtése a kurátor 3 Vö. pl.: BÁLINT Sándor 1962; KISS Lajos 1922. 4 UJVÁRY Zoltán 1969. 99. 5 BORGIA, P. N. 1935. 117.