Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra

jelet a sírra. A XVI. század második feléből való kolozsvári példák is ezt igazolják. A lakosság többsége nem temetkezhetett a „kőkert"-ben, hanem a kapukon kívül fekvő temetőkben. Hogy nem jelölték meg a sírt, azt az is bizonyítja, a tanács szükségesnek tartotta megemlíteni, hogy a sövénnyel kerített, újonnan megnyitott temetőben bárki faragtathat követ, és jelként felállíttathatja a sírra. A későbbi időszakban sem volt ritkaság a jelöletlen sír. Az erdővidéki Magyarhcrmányban temetéskor ma sem állítanak fejfa sírjelet a sírhantra, akárcsak Tiszalucon. Rendszerint virágokkal ültetik be, vagy csak egyszerűen hagyják befüvesedni, majd kaszálják. Csupán egy-két, vagy több év múltán készítenek síremléket kőből. Hasonló jelöletlen sírok találhatók többek között a háromszéki Nagyajtán és Zalánban is. Általánosan sírkő áll a sírhantokon, de amelyeken nincsen, vagy csak virágot ültettek reája, vagy pedig vékony botot szúrtak a fejrészhez. Zalánban, Siklódon erősebb karót tűznek a fej- és a lábrészhez. Ezek eredetileg a koporsó vitelére szolgáló botok voltak.

97 A fejfaállító-szokás általánosabb jellegét hangsúlyozza megléte más vidékeken, s népek körében. Németország egyes területein egyáltalán nem tettek sírjelet a sírhantra, csupán növényzettel ültették be.

98 Ázsia szibériai részein sem volt ritkaság a hasonló temetkezési mód.

99 A sírjelölés egyszerű formáját igazolja az is, amikor valamilyen élőfát ültetnek a sírhantra.

100 Erre vonatkozó adatokat ismerünk a XVII. századból, a Felső-Garam folyó menti Helpáról, ahol azért büntettek meg egy embert, mert pap nélkül temette el fiát egy fa tövéhez.

101 Hogy nem a közösségi temetőben temetkeztek, az sem volt ritkaság. Az 1585. évi pestisjárvány idején Kolozsváron engedélyezték, hogy ki-ki a saját portáján temesse el halottját.

102 A Kisküküllő menti Csókfalván még napjainkban is külön-külön temetkeznek az egyes nemzetségek. Rendszerint a tágas telek hátsó végében, vagy a szőlőkben elkülönített családi, nemzetségi temetőkben temetik a halottaikat.

103 Az élőfa sírra ültetésének szokása még századunkban is nyomon követhető. A Kisküküllő folyó menti falvakban századunk elején egy-egy akác- vagy körtefát ültettek a sírhant fej- és lábrészéhez.

10

'' Ez a régi, eredeti szokás tartotta még magát az 1960-as években a Kolozs megyei Magyarszováton is, ahol a sír fejrészéhez, fejfa gyanánt akácfát ültettek.

103 Az élőfa sírra ültetésének szokása is általánosabb jelenségnek tekinthető. Egyes német vidékeken például különböző fűzfaféléket ültettek a sírokra sírjelölés céljából.

106 Tehát, a fejfa elterjedését tekintve megállapíthatjuk, hogy nem minden protestáns vidékeken elterjedt, s használatos sírjel. Ahogyan az egykori díszes temetési ceremónia egyszerűbb tovább élése is foltszerűen található meg a Kárpát-medence magyarsága és egyéb népei között, úgy a fejfa sírjel is csak egy-egy szűkebb-tágabb területen jellegzetes. Mindez is felveti azt a lehetőséget, és megerősíti azt az állí97 Saját gyűjtés. 98 Vö. HANNIG, Georg, 1908. 24-27.; BREDT, F. M., 1916. 197. 99 HOFER Tamás, 1981. 100 HANNIG, Georg, 1908. 24-27., 59., 69.; Vö. HOFER Tamás, 1981. 101 BEDNARIK, Rudolf, 1972.; Vö. HOFER Tamás, 1981. 102 JAKAB Elek, 1978.; Vö. KOHN Hiller-ZSAKÓ Gyula, 1911. 103 Saját gyűjtés. A nemzetségi temetkezés hasonló módja szélesebb körben ismert Erdélyben. Vö. K. KOVÁCS László, 1973. 230-231. 104 SÁMUEL Aladár, 1918. 104. 105 HOFER Tamás, 1981. 223-228. 106 Salix elegantissimi, Salix intellina pendula stb. HANNIG, Georg, 1908. 24-27.