Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra
A reformátusok temetkezési szertartásáról szóló rendszabás viszonylag bőséges információt közöl a temetkezés és sírjelölés módjáról. Ugyan, csak a rangos, vitézlő, főemberek temetkezéséről szól, amelyet ha összevetünk a katolikusok XV. század végéről származó utasításával, szélesebb körű, illetve általánosabb képet nyerhetünk a sírjelölésről. A rangos embereknek katonai ceremónia járt ki, mind a katolikusok, mind pedig a reformátusok esetében. Zászlókat emeltek föl sírhelyükön, és írásokat is tettek (síremlék felirata), s nagy „hatalmokat", azaz sírhalmokat készítettek nekik, vagy márványkövet, vagy pedig egyszerűbb követ helyeztek a sírra. Az 1496-os adat szerint deszkával is borították a sírt. Tulajdonképpen, valamennyi „emlékezetekre való" jel a sírjelölés funkcióját töltötte be (sírkő, sírdeszka, sírhalom, a zászlók és epitáphiumok), az illető rangjától függően. Minél rangosabb volt az illető, annál pompásabb ceremóniákkal búcsúztatták, s jelölték meg nyughelyét. Az egyszerűbb embereknek sírkövet, vagy sírdeszkát helyeztek sírjára, vagy pedig egyáltalán nem tettek semmi jelt reája. A temetkezési ceremónia, s a sírjelölés ismeretében szükséges figyelmünket a temetőkre is irányítani. A temetkezési helyekre vonatkozóan is bőséges információt szolgáltat a „helvétiai valláson lévő Ecclesiák" szertartási rendszabása 1636-ban: „Temető helyeket tartunk, vagy a várasok, faluk kivöl, mint a' réghiek, mezőn, Gen. 23. Luc. 7. kertben, Joh. 16. avagy ben' a' várasokban, falukban, Templomok avagy, a' keretesen belől, avagy ben' a Templomokba, avagy arra való kápolnákba avagy földön való botokban." - írja SAMORJAI János „Az Halottaknak Temetésekről", majd folytatja, „Földben takarjuk a' mi halottainkat, avagy boltban föld szint, avagy földben tartyuk a' föl támadásnak reménségeért, és hogy ott rothadgyanak megh, az Isten mondása szerént: Földből lőttél, és ismétlen földdé lészesz." 00 Tehát, templomokban lévő „boltokban", azaz sírboltokban, kriptákban, a templom körüli cinteremben, vagy mezőkön, kertekben temették a halottakat. Ez természetesen nemcsak a reformátusok sajátos szokása volt, hanem a katolikusok is ezeken a helyeken temetkeztek. Ezen általánosabb felsorolás konkrétabbá válik, ha a temetkezés körülményeit egy ismert helyen vizsgáljuk meg. Viszonylag sok ismerettel rendelkezünk Kolozsvár temetőiről a XVI. század második felében. Részben a városfalon belől, részben pedig a falakon kívül eső helyeken adódott lehetőség a temetkezésre. A kolozsvári tanács közgyűlése megállapította 1573. február 3-án, hogy „Sok ember panaszából értette meg, minemű iszonyúságok lesznek a' holt testek kihányásából és darabokra vagdalásából, s hogy a temetőhelyek immár rakvák . . ." Ezért újabb helyeket jelöltek ki temetőnek, mint arról határoztak is február 17-én: „Akarjuk azt is, hogy a mai naptól fogva a két kert hely, mely a széna-utczai kis ajtóról és a közép kapun alól van, megszabaduljon temetésre, a többi temetőhelyek pedig betétessenek ..." A falon belől, a templomokban, s a körülöttük lévő helyeken lehetett temetkezni. Szeptember 28-án következő határozatát hozta meg Kolozsvár magisztrátusa: „A ki templomba akarja halottját temettetni, elébb adja meg az egyházfinak a templom dijját pénzül vagy zálogul, addig az egyházfiak nem engedik sirt ásatni." Az óvári klastromba és annak kapujába is temetkeztek, bár ott a tanács nem ajánlotta, hanem „a szery barátok klastromának porticusa előtt a mi föld van, deszkával kerittessék be, oda lehet . . ." döntöttek 1573. febráur 27-én. 61 Tehát a nagyobb kerített városokban, mint Kolozsváron is, a XVI. században már nemcsak a templomban, illetve a körülötte levő helyen, hanem külön, de a fa60 SAMORJAI János, 1636. 188. 61 JAKAB Elek, 1878. II. k. 223.
