Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra

is akkor rontsák el a kopjájokat, ugy hogy az belső törés az külsővel egyszersmind essék" I. Rákóczi Ferenc, Erdély fejedelme 1676-ban halt meg. A kassai székesegyházban helyezték örök nyugalomba, ahová díszes menetben Borsiból hozták a tetemét. A pompa hasonlóan nagyszabású volt, mint Rákóczi Pál esetében megismertük. A temetési rend részletesen kitér a ceremóniára: elsőként vonult „Négy szerszámos lovon négy iffjak, szines köntösben, a kik előtt egy gazda avagy processziónak vezére, ugyan lovon elöl mégyen". Utánuk következett „Egy sereg színes ruhában. Ez eleiben trombitás nro 4. Ezeknek hadnagyjok, zászlojok, dobjok".", „Nemes Sáros vármegye serege, zászlójával és maga tiszteivel s trombitássival." Őket követte a „Fekete köntösös lobogós-kópjás sereg, mint egy száz lovasból álló. Ez előtt négy trombitás, fekete czimeres köntösben, dobossával együtt. Fekete nyargaló zászló előtte.", majd következett „Maga a Méltóságos fejedelem udvari serege, egy böcsületes öreg-ember-szabású vezér előtte, négy trombitások fekete mentékben és süvegben. Ez előtt egy fekete kornyéta (ti. i. udvari zászló, lovassági zászló)

23 maga czimere egy felől, másfelől a Boldogságos Szűz képe." A menetben egymás után mentek a koldusok, káptalaniak és papi renden lévők, a városok, vármegyék követei „atlaczos szövetnékekkel), címereikkel, a különböző „Urak és Uri Asszonyok követei". A zászlókat is külön vitték: „A Méltóságos Fejedelem tiszteinek zászlói, kik közzül fejedelmségének installációjában hozott zászlóját és botját külön-külön Uri Rendek viszik." A huszadik helyen következtek „Tiz szerszámos lovak, külömbkülömbféle öltözetekben; két-két gyalog-ember vezeti mindenikét, - azokhoz vigyázó jó gazdák és lovászmesterek szines köntösben." Ez után a harci és méltóság jelvényeket vitték: „Egy szerszámos lovon, fegyverderekas (vitéz)

24 aranyos bottal", „Egy tollas aranyos sisakot egy iffiu viszen, feketében, az Udvarból való", „Más egy iffiu, feketében - az is az Udvar népe közzül való - egy pár öreg, aranyos sarkantyút viszen fekete tafota-keszkenőben fogva", „Harmadik egy iffiu, feketében, az udvari nép közzül, egy szines bársonyos pallost viszen, fekete-tafota keszkenőbe fogva", „Negeydik ugyan feketében való iffiu, egy aranyos botot viszen, hasonló fekete tafota-keszkenőben". A szertartási rend megjegyzi, hogy a felsorolt jelvények (bot, sisak, sarkantyú, pallos) „mind a templomban maradnak, az Epitaphium mellett", felakasztva a falra. A jelvények után vitték az „Epitaphiumot", amelyet a szepesszombathelyi ötvösök készítettek ezüstből és fából (az alsó fa részére metszették ki a hadi eszközöket, zászlókat, dobokat, lövőeszközöket). Az epitáfium után vezettek egy „fekete bársonyban földig nagyhosszan felöltöztetett" lovat, melynek fejét „aranyos atíacz-czimerek" ékesítették. A ló után vitték a templomi fekete öregzászlót, s utána egy másikat: „Egy gyászos, tafotából való jó hosszas lobogó, kit a sírban törnek. Ezt egy feketében lévő iffiú viszi; e mellé maga (t. i. a fejedelem)

20 viselő kardja, kit is a sírban törnek." A gyászmenetet atyafiak folytatták, majd a koporsó következett, s végezetül a „gyászos asszonyok" következtek/

0 A főúri renden lévők általános szokása volt tehát a nagy pompával történő menet, felvonulás, mely példát követték a kisebb rangú nemesek is. Az ilyen díszes temetésekről beszámol APOR Péter is a XVII. század végére, a XVIII. század elejére vonatkoztatva. A koporsót díszesen öltözött, nagy méltóságú emberek, feketébe (bakacsinba) öltöztetett lovak kísérték többek között. Az egyik bakacsinnal leborí23 Zárójelben Thaly Kálmán magyarázó megjegyzése. 24 Thaly Kálmán megjegyzése. 2j Thaly Kálmán megjegyzése. 26 THALY Kálmán, 1873. 661-687.