Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra
Fogaras, stb. vidékére), s az Alföld peremterületére, mely falvai a török hódoltság korában pusztultak el. A török fennhatóság alá tartozó terület, s a peremvidékek (a várháborúk, s az 1660-as Szejdi-járás idején) nagy pusztulást szenvedtek. A falvak százai néptelenedtek el, hatalmas pusztaságok keletkeztek. Szintén tervszerű telepítési akciók során, a XVIII. század elején kezdték meg az elpusztult vidékek újratelepítését. Ekkor jöttek nagy számban németek a különböző német államokból (sokan a protestáns üldözés miatt kényszerültek Magyarországra), de a szlovákok is tömegesen húzódtak az alföldi vidékekre Magyarország peremterületeiről. A románok is fokozatosan foglalták el az alföldi peremvidéket. A nagyméretű bevándoroltatás elsődleges célja volt, hogy munkáskezekkel tegyék újra termővé és virágzóvá az elpusztult kultúrtájat. Azonban, a Habsburgudvar nagyhatalmi politikai törekvéseinek szolgálatában is állt az idegen etnikai elemek betelepítése Magyarországra. Mivel katolikusokkal történt a pusztán álló vidékek megszállítása, egyértelműen az ellenreformációs törekvés hangsúlyozódik. Néhány földesúr azonban (pl. a gróf Ráday család) befogadta az evangélikus németeket és szlovákokat is, akiket a vallásüldözés kényszerített elvándorlásra szülőföldjükről. A magyarság pogány hitű volt a honfoglalást megelőző időszakban. A törzsi szervezetben, a nomád társadalmi-gazdasági viszonyok között a sámánizmus jellemezte a vallási életet. 2 A Kárpát-medencében megtelepült magyarság a X. században vette fel a kereszténységet, később a római katolikus vallást követte. Magyarország területén élő szlávok (szlovákok, szlovének, horvátok) szintén római katolikusok voltak. A délszlávok között a szerbek, valamint a keleti szláv népek és a románok a bizánci (orosz) vallás követői lettek. 3 A XIII-XIV. században bevándorolt kunok mohamedán hiten éltek, de hamarosan a római katolikus vallás felvételére kényszerültek. A XVI. században lényeges, alapvető változás következett be vallási téren. A protestantizmus gyökeret vert Magyarországon is, és rohamos térhódítását elősegítették a sajátos történelmi viszonyok. Az ország ebben az időszakban élte a legválságosabb korát. Mohács mezején a központi királyi hatalmat érte nagy vereség 1526-ban. Bár ekkor a törökök visszavonultak, de 1541-ben, Buda várának elfoglalásával megszállás alá vették Magyarország központi részének jelentős területét. Erdély önálló élete is ekkor kezdődött. Török fennhatóság alatt ugyan, de mentesülve a megszállástól, Erdély az önálló magyar nemzeti létet valósította meg. A régi, királyi Magyarország török hódoltságon kívül eső része a Habsburg császári udvar befolyása alatt állt. A politikai zűrzavarban, a török hódoltsági területeken önmagára hagyatott magyarság körében gyorsan terjedhettek a reformáció tanai. A Habsburg-udvartól elszakadt, és önálló, nagyhatalmi politikát folytató Erdélyben is központi vallás lett a kálvinizmus. Luther tanítása széles körben terjedt el a protestantizmus kezdeti időszakában, azonban a XVI. század végére a kálvinizmus háttérbe szorította (az erdélyi fejedelmek hasonló módon jártak el az unitárizmussal, s más szektákkal szemben is). A lutheránus vallás főként néhány felvidéki főúri családra (pl. a Thökölyek), valamint szepességi cipszerekre és a barcasági szászokra terjedt ki. A magyarság többsége reformátussá vált. 4 2 Vö. DIÓSZEGI Vilmos, 1973. 3 TIMKÓ Imre, 1971. 4 ZOVÁNYI Jenő, 1977-