Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bakó Ferenc: A település, építkezés történeti, néprajzi kérdései és csoportalakító ereje a poroszlói Tisza-tájon

a népélet folyamatos fejlődését, egymásközt rokon vonásokat hordoznak és ezek révén elkülönülnek más, szomszédos falvaktól. Úgy látom, az évszázadokon át egy uradalom üzemszervezetéhez tartozó települések esetében foggal beszélhetünk kulturális csoportról. A népi kultúra előbb tárgyalt ágazataiban, a településforma fejlődésében és a népi építkezés minden megjelenési formájában területünkön az alföldi jelleg uralkodik, így Űjlőrincfalva kivételével minden településünk ólaskertes, ill. szálláskertes volt, amit a XVIII. sz. folyamán rendeztek át szabályos formákra. A falurendező elvek a két, világi birtokosok kezén levő településen érvényesültek a legkevésbé: Poroszlón és Pélyen. Nézetünk szerint ez is bizonyítéka az egyházi birtokok történeti-kulturális-néprajzi rokonságának a többiekkel szemben. A népi építkezésben az általános alföldi vonások mellett azonban néhány hegyvidéki elemet is találtunk (a ház középoszlopa, kürtös kemence, a házhoz épített „istálló", a csűr megjelenése). Mindezek magyarázatára több lehetőség kínálkozik. Az egyik szerint a XVIII. századi népességcsere a kultúra olyan expanzióját is magával hozta, aminek csökevényei napjainkig megmaradtak. Egy másik magyarázat, hogy a palócnak nevezett északi, hegyvidéki néprajzi csoport kiterjedésének határai egykor a mainál délebben húzódtak és ezek a jellemzők egyéb vonások eltűnése után is tovább élnek. Példa erre, hogy a boldoganyának nevezett oszlopot kutatásunk már csak az alföldi, sík vidéken találta meg (Füzesabony, Szihalom, Adács, Poroszló), de északon már csak emlékeit gyűjthettük. A harmadik magyarázat szerint, egyes északinak minősülő elemek jelenlétének nemcsak etnikus okai vannak, hanem egy uradalom hatásával és a kultúra katolikus jellegével kell számolnunk. Ezek kétségtelenül elkülönítő jegyek pl. a Tiszántúl műveltségi körzeteitől. A református őslakosság és a részben új-telepes katolikusok kultúrája közötti különbségeket csak mélyebb kutatás tudná feltárni. Ilyen külsődleges differenciák a ház oromdíszekben a kereszt és a virág, illetve tulipán, vagy a konyha kisajtajának református „verőce" és katolikus „rács" megnevezése. Ilyen továbbá az istálló két formájának keveredése elnevezésben és használatban. Egészen egyértelmű azonban az előtornác és a homlokzatok téglavörös festése, ennek elterjedése ugyanis területünkön belül csak az egykori egyházi uradalmak falvaira jellemző. Annak ellenére, hogy ez a jelenség ebben a században tűnt fel, magyarázatát csak további kutatás adhatná meg. A Poroszlói Tiszatáj népi műveltsége - a vizsgált ágazatokon belül - meghatározó módon az Alföld, pontosabban a délhevesi síkság műveltségi körzetéhez tartozik, amit földrajzi helyzete és ezen belül a Tiszához való közelsége, azzal hosszú idők során kialakult sokoldalú kapcsolata indokol. Ezt a kulturális alapréteget két irányból érte ráhatás: a tiszántúli, részben egykor Heves és Külső-Szolnok megyei terület lakossága részéről és az észak-hevesi, többnyire palóc jellegű kultúra részéről. Ügy látszik, a kettő közül az utóbbi hatás volt eredményesebb, főként azért, mert ezt az egri, egyházi földesúri-hatóság közvetítette, ugyanakkor az államigazgatási kötelékek is ebbe az irányba hatottak. Végezetül választ igyekszem adni arra a kérdésre, hogy a Poroszlói Tiszatáj falvai mennyiben tekinthetők csoportnak és mi határozza meg e csoport összekapcsoló vonásait. Vizsgálataim lényegét nyolc témába sűrítve és az érdekelt tájat tizenegy településre bővítve, a következő kép alakul ki (ld. a táblázatot). A témát két fejezetre osztom, az egyik a konkrét adatok alapján kétségtelenül megállapítható, elsődleges kritériumok, a másik a néprajzi gyűjtés útján nyert (és nem mindenütt kutatott) másodlagos kritériumok. Az elsődleges kritériumok: közvetlen kapcsolat a Tiszával,