Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Hamar Anna: Az öregek néprajzi kutatásának szempontjai

tartja és figyelemmel kíséri. A társadalmi ellenőrzés működése így magyarázatot ad az öregek különállási törekvéseire. A társadalmi változások során a területi mobilitás növekedésével a szülők sokkal nagyobb arányban maradtak egyedül, mint a korábbi időkben. Ez rendkívül komoly problémaként jelentkezik azoknál az öregeknél, akik gyermekeikkel nem egy településen élnek. Számukra nem megoldás a gyerekkel való együttélés, nemcsak a kiszolgáltatottságtól félnek, hanem az ismeretlen környezettől is. Az ismert környezet kiszámíthatósága, a saját korosztállyal való kapcsolat nagyobb biztonságot nyújt, mint az ismeretlen, ezért nehezen kiszámítható új környezet, melybe az öregek már nem képesek integrálódni. Az öregek családon belüli munkavégzésében fő feladatuk a család munkabíró tagjainak ellátása, illetve a kisebb fizikai megterhelést kívánó, de a gazdaság szempontjából fontos házkörüli munkák elvégzése. Napjainkban a háztáji gazdaság, illetve a lakóhelyen vagy ahhoz közel eső termelőszövetkezetek és üzemek munkaerőigényétől függ az öregek munkamegosztásba való bekapcsolódása. Nagyon fontos változás az előző struktúrához képest, hogy a csak öregeket magukba foglaló családok több munkát végeznek (főleg állattartás), melynek fő célja egyrészt a felhalmozás, másrészt a gyerekek anyagi segítése. A nagyszülő-unoka kapcsolatot időben végigkövetve megállapíthatjuk, hogy a gyerek családon belüli funkciója (munkaerő, örökös) és a család belső szerveződése erősen meghatározza a kapcsolat jellegét és erősségét is. Ahol a gyerek elsősorban munkaerőként van számontartva, a kapcsolat erősebb, tartósabb, főleg akkor, ha a nagyszülők még a termelésben is dolgoznak. Ugyanis a társadalmi környezet által megkövetelt normák elsajátíttatása mellett jellemző a kapcsolatra bizonyos gazdasági ismeretek átadása is. Mennél kevésbé tekintik a gyereket munkaerőnek, a nagyszülő-unoka kapcsolat annál inkább a nevelés bizonyos speciális területeire korlátozódik (pl. a nemi szerepek elsajátításáig), s az egykéző területeken minimálisra zuhan. Az intézmények kiterjedésével párhuzamosan csökken és megváltozik a kapcsolat jellege. A GYES igénybevételével a nagyszülők kapcsolata unokájukkal három éves korig háttérbe szorul, óvodáskortól szinte mindennapossá válik. Szükség esetén az óvodába viszik-hozzák, iskoláskorban ellenőrzik, míg a szülők dolgoznak. Az öregek számára a család rendkívül fontos tényező volt és napjainkban is az. A társadalmi juttatások kiterjesztésével egyre erősebb tényezőként jelentkeznek az öregeket érintő különböző juttatási formák. Az öregek nem egyformán ítélik meg a pénzbeni és természetbeni juttatásokat. Vannak, akik elutasítják, vannak akik bizonyos formákat elfogadnak (pl. öregek napközi otthona). Az elutasító magatartás csak részben magyarázható azzal a nézettel, miszerint a társadalmi juttatások bizonyos formáinak igénybe vétele az öregek szegénységét bizonyítja. Nagyon fontos tény, hogy az öregek a juttatások esetleges igénybe vételét gyerekeikkel szembeni „zsarolásra" próbálják felhasználni, nem eredménytelenül. Az öregek társadalomban elfoglalt helyzetét vizsgálva megállapítható, hogy a családnak továbbra is rendkívül erős, s feltételezhetően az is marad a szerepe. A különböző vizsgálatok nemcsak a család fontosságát hangsúlyozzák, hanem megállapítják, hogy a többgenerációs családok aránya ismét növekszik. (Angliában, Dániában a háromgenerációs családok, az Egyesült Államokban a négygenerációs családok aránya nőtt). Az öregek családi funkcióit kiegészítő vagy pótló társadalmi juttatások és a most kiépülő gondozóhálózat igénybe vétele várhatóan nagyobb lesz a jelenleginél.