Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Méry Margit: A tánc egy mátyusföldi közösség életében

tánc, amiből senki se maradhatott ki. A menyasszonnyal az első táncot a vőfély járta, a továbbiakban pedig ellenőrizte, hogy fizetett-e mindenki, aki a menyaszszonnyal táncolt, majd utoljára a vőlegény „vette meg". A reggelig tartó lakodalomnak a menyasszonytánc után még számos olyan mozzanata volt, ami tánccal volt egybekapcsolva. A menyasszony házánál mulató násznép dalolva vonult a vőlegényes házhoz „megnézni" a menyasszonyt. Innen ment az egész násznép vissza a menyasszonyos házhoz tyúkverőzni. Botokra élő tyúkot, kalácsokat, pálinkát kötöttek és a cigánybanda kíséretével énekelve, táncolva vonultak végig a falun, a menyasszony házához, majd onnan vissza. Útközben többször leálltak, táncolni, ilyenkor mindenki kedvére verbunkolt. Néha menet közben táncoltak, bár a vonulós táncokat nem ismerték. A lakodalomban a Tardoskedden ismert összes tánctípus előfordult, úgymint a csárdás lassú és friss változata, a váskatánc, a verbunk stb., valamint a fent említett társastáncok. * Az általunk vizsgált időszakban Tardoskedd táncélete híven tükrözi azt a fejlődési folyamatot, amelyben a közösség társadalmilag szükségszerűen átment. Amíg a táncélet mint társadalmi magatartásbeli forma a századforduló ideje alatt erősen zárt és a tradíciókat tudatosan őrző megnyilatkozási forma maradt, addig a táncanyag rétegezŐdése erősen sokszínűvé vált. A tardoskeddi táncanyag alaprétegét az etnikus táncok alkották, mint a férfiak tánca, a verbunk, a pásztortáncok családjába tartozó váskatánc, a szinalázás és a friss csárdás, melyekről kivétel nélkül elmondhatjuk - mozgásanyaguk, előadásmódjuk, szerkezeti felépítésük és zene kísérő anyaguk vizsgálatai alapján -, hogy nagyon sok régies vonást őriztek meg. A második nagy csoportot a polgári eredetű „divattáncok" képezik, melyek a paraszti táncélet polgárosulásának első, kezdeti korszakában váltak a tardoskeddi tánckészlet szerves részévé, mint a polka, a reszketős, a magyar kettős, valamint a birkástánc. Ezeket akár mozgásanyag, akár a tardoskeddiek által kinyilatkoztatott esztétikai értékelés szerint akarnánk rangsorolni, első helyen a polkát kell megemlítenünk, amely már az 1910-es években divatba jött. A polkát saját mozgásmódjukhoz, ízlésükhöz és stílusukhoz formálva nagyon sok lépésvariációval generációkon keresztül megőrizték és állandóan táncolták. A polgári eredetű táncok - polka, reszketős - azt a nagy divathullámot jelentették, amely még egy virágzó, életerős paraszti táncélet anyagába épülhetett be, így természetesen a táncanyag gazdagítását eredményezték. A később divatba jött magyar kettőstől és birkástánctóX is elmondhatjuk ezt. Ezek a divattáncok saját stílusukhoz és mozgásmódjukhoz formálódva a táncanyag szerves részévé váltak. Az újabb példákról azonban ez már nem mondható el. A polgárosodás nyomán az új, divatos táncok olyan gyorsan terjednek, hogy nincs lehetőség a régi hagyományokba való beilleszkedésre. A parasztság az új divatoknak mindig hódolt, s emiatt maradnak el régi szokásai, míg végül napjainkra felmorzsolja a régi hagyományos paraszti táncok virágzását. (Tardoskedd tánchagyományairól 1968-ban diplomamunkát írtam. Egyes adalékait 1.: MARTIN Győrgy-TAKÁCS András: Mátyusföldi népi táncok. Bratislava, 1981.)