Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Méry Margit: A tánc egy mátyusföldi közösség életében

mányai, elsősorban táncai iránt. Felújították a régi népszokásokat, a fonót, színpadra dolgozták a váskatáncot, a bukós csárdást és a szinalázást. Az akkor már feledésbe merült hagyományok és táncok iránt a falu lakossága nagy érdeklődést mutatott. Az együttes létezése alatt a bálokban minden alkalommal táncoltak lassú és friss csárdást. Az ifjúság eljutott oda, hogy becsülni tudja a hagyományt, így a régi táncokat is, de mindezt már nem érzi magáénak. Tánctanulás és a gyermekkor táricalkalmai A századfordulón Tardoskedden az idősebbek megkülönböztetett figyelemmel foglalkoztak a fiatalok táncos nevelésével, és nem utolsó sorban azzal, hogy a gyermekek koruknak megfelelően valamilyen formában kapcsolatban álljanak a tánccal. A gyereket már karonülő korában elvitték a lakodalomba, táncalkalmakra. A 4-5 éves gyereket már tanítgatták a táncra, aki ugyan egyedül még nem próbálkozott táncolni, inkább szemlélődött, figyelte a felnőtteket. A 6-7 éves gyerekek azonban már megtették az első kísérletet a táncra. Ott voltak a nagyobb gyerekek és felnőttek mulatságain, a lakodalomban és - sokszor a szülők biztatására - a felnőttek között is táncoltak. A mindenre fogékony gyerek így hamar elsajátította a táncot, játékaiba szervesen beépítette, felhasználta az idősebbektől látott mozgásokat. A gyerekek tánctanulásának harmadik periódusa már a tudatos tanulás kora. A 10-12 éves leányok eljárhattak a fonóba, ott a nagyobbak tanítgatták őket táncolni vagy ahogy mondják, megtanulta egyik a másiktól. A tánctanulásban mint említettük nagy szerepe volt a szülői nevelésnek is. Az említett alkalmakon kívül a nagyobb lányokat, fiúkat otthon a szüleik is tanították táncolni. A szülők rendezték meg farsangban a gyerekbálokat, régebben dudabálokat, ahol dudaszóra vagy citerára táncoltak. Ezeket kimondottan olyan szándékkal rendezték, hogy gyermekeik jól megtanuljanak táncolni. A dudabálon a gyerekek ugyanolyan táncokat táncoltak, mint a felnőttek, ugyanolyan táncrend szerint. így tanulgatva a táncot eljutottak abba a korba, amikor a leány nagylány, a fiú legény lett, amikor már eljárhattak a felnőttek mulatságaiba, a bálokba. A bál Tardoskedden a lány 16, a legény 18 éves korában mehetett el először a bálba. Az első báltól számított nagylánynak, illetve legénynek módjában volt ilyenkor nemcsak az év jelentősebb napjain és főbb eseményein (lakodalom) táncolni, hanem minden megrendezett bálon. Ez a kor volt a táncéletben a legaktívabb időszak. Mint már említettük a közösségi életnek azon a fokán, amelyet a falu a századfordulón képviselt, kötelező erejű szokások szabták meg az egyén magatartását. így a bálnak is megvolt a maga évtizedek alatt kialakult formája, rendje. Ebben az íratlan szabályok általános érvényűek voltak, és ezek alól nem vonhatta ki magát senki. Minden nagyobb utca lakóinak volt egy dudaháza, ahol hetente egyszer, de télen néha kétszer is rendeztek táncot. Itt saját dudásuk zenéjére táncoltak. Nagyobb mulatságaikat, pl. a farsangi, a búcsúi bálokat a kocsmákban rendezték. A kocsmák megoszlottak a falu egy-egy részének fiataljai között, ahol az első legény irányította a táncmulatságokat. A leányok és a legények a „saját" kocsmájukba mentek táncolni, oda, ahova társadalmilag tartoztak. Ha egy-egy legény a számára nem illetékes kocsmába elment, annak legtöbbször verekedés lett a vége.