Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Szabadfalvi József: Vándorárusok

jukat a falu asszonyai vették. Leginkább tavasszal és ősszel jártak és egy-két községben eladták leginkább terményért (búza, kukorica) a meszet. Egy-egy tavaszi vagy őszi szezonban minden meszes kétszer-háromszor is fordult. Szénégetők leginkább ugyancsak Erdélyből jártak, románok és magyarok egyaránt. Széles és hosszú ponyvás szekérrel járták a vidéket. Zsákban hozták a jó, gyertyánfából égetett vasalószenet. A tehetősebb asszonyok, szabók, kalaposok, illetőleg forrasztáshoz bádogosok és kovácsok vásárolták. A gyümölcstermesztés a Nagyalföldön egykor nem volt széles körű. Az Alföldet szegélyező hegyvidékről elsősorban almát és szilvát hoztak le eladásra. Erdélyből leginkább savanyú, főzni való almát, ún. fűzfaalmát hordtak. „Almát vegyenek, almát!" kiáltással adták tudtul jöttüket. Mondták azt is, hogy „Annyi alma, mennyi búza!" A szilvások augusztus hónapban jelentek meg Nádudvaron, Szatmár és Bereg megyéből jöttek, leginkább magyarok voltak. Ponyvás szekerüket kis lovak húzták. A jó minőségű bercencei szilvát lekvárnak szívesen vásárolták. Egy-egy rakománnyal 7-8 mázsa gyümölcsöt is elhoztak, ugyanannyi űrtartalmú búzáért cserélték. A történeti Észak-Magyarországról és keletről, Erdélyből jöttek a gyolcsosok. Tőlük vásárolták a sütőruhákat (sütőabrosz, szakajtóruha) törülközőt és mindennemű vászonneműt. Tőlük szerezték be a férfiak a rostálóponyvát, abrakos tarisznyát, szekérponyvát is. Egyesek hoztak a felvidékiek közül jóminőségű morvaországi lenvásznat, az idősebbek ma is emlegetik a csikósvásznat, kapható volt néha köténynek kékfestőanyag is. Rimaszombat környékéről a fazekastótok hosszú ponyvás szekéren hozták a tűzálló fazekakat. Ezekben a kemencében és a nyílt tűzhelyeken főztek. A legnagyobb tótfazekak 25-30 literesek, ezekben lakodalomban, keresztelőben és disznótorban csigalevest főztek. Mielőtt használatba vették az edényeket, megdrótozták, hogy tovább tartsanak. Vásárolhattak a vándorfazekasoktól vízhordáshoz kantát, bor és pálinka tartására mind háznál, mind kocsmában kannát és butykost. Pénzért adták vagy egyszer-kétszer tele tiszta búzáért. Hazafelé gyakran 4-5 mázsa búzát is vittek, megesett hogy csereképpen szalonnát, füstölt sertéshúst, kását, borsót és babot is elfogadtak. Kaszás- vagy vasastótok ugyancsak a Felvidékről szlovákok, ritkábban magyarok jöttek május elején. Áruik a következők voltak: tótkasza, terméskőből készült kaszakő, kaszanyél, kaszakocs, sokféle kapa, kapanyél, lapát, ásó stb. Vasárnap reggel a vendégfogadó előtt rakták le áruikat, a napszámosokat a szomszédháznál fizették, akik ott mindjárt tudtak venni új szerszámot. Az árus ponyvája elé készített két-három terméskövet, itt végezték el a kaszák próbáját. A kaszák ormába XXX volt bevágva, azt tartotta a paraszti hiedelem, hogy ezek szerencsét hoznak gazdájuknak. Két-három vasárnap eladták pénzért és élelemért árujukat, és indultak vissza a falujukba. 1890-es években már a szatócsok sok árut átvettek a kaszásoktól és folyamatosan árulták üzletükben. A fakanalastótok is a Felvidékről jártak le az Alföldre. Ezek között is akadt magyar is. Többen együtt, szekérrel szállították le árujukat, szállásadójuknál raktárát is alakítottak ki, innen hordták szét házalva a portékát. Hoztak súlykot, nyújtófát, sodrófát, kisebb-nagyobb fakanalat, zsírsütéshez, lekvár- és szappanfőzéshez keverőkanalat, húsvágó deszkát, csigacsinálót, különböző fűszertartót, görbebotot, bunkósbotot, pásztorbotot, juhászkampónyelet, régente evőkanalat, fatányért, ivókupát, valamint tűzgyújtáshoz taplót. Holmijaikat ugyancsak élelmiszerekért cserélték, illetőleg pénzért árusították. Egyesek hoztak fenyőszurokból készített kis fáklyákat, ezekkel füstölte ki a la-