Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Szabadfalvi József: Vándorárusok

jukat a falu asszonyai vették. Leginkább tavasszal és ősszel jártak és egy-két köz­ségben eladták leginkább terményért (búza, kukorica) a meszet. Egy-egy tavaszi vagy őszi szezonban minden meszes kétszer-háromszor is fordult. Szénégetők leginkább ugyancsak Erdélyből jártak, románok és magyarok egy­aránt. Széles és hosszú ponyvás szekérrel járták a vidéket. Zsákban hozták a jó, gyertyánfából égetett vasalószenet. A tehetősebb asszonyok, szabók, kalaposok, il­letőleg forrasztáshoz bádogosok és kovácsok vásárolták. A gyümölcstermesztés a Nagyalföldön egykor nem volt széles körű. Az Alföldet szegélyező hegyvidékről elsősorban almát és szilvát hoztak le eladásra. Erdélyből leginkább savanyú, főzni való almát, ún. fűzfaalmát hordtak. „Almát vegyenek, almát!" kiáltással adták tudtul jöttüket. Mondták azt is, hogy „Annyi alma, mennyi búza!" A szilvások augusztus hónapban jelentek meg Nádudvaron, Szatmár és Be­reg megyéből jöttek, leginkább magyarok voltak. Ponyvás szekerüket kis lovak húz­ták. A jó minőségű bercencei szilvát lekvárnak szívesen vásárolták. Egy-egy rako­mánnyal 7-8 mázsa gyümölcsöt is elhoztak, ugyanannyi űrtartalmú búzáért cse­rélték. A történeti Észak-Magyarországról és keletről, Erdélyből jöttek a gyolcsosok. Tőlük vásárolták a sütőruhákat (sütőabrosz, szakajtóruha) törülközőt és mindenne­mű vászonneműt. Tőlük szerezték be a férfiak a rostálóponyvát, abrakos tarisznyát, szekérponyvát is. Egyesek hoztak a felvidékiek közül jóminőségű morvaországi len­vásznat, az idősebbek ma is emlegetik a csikósvásznat, kapható volt néha kötény­nek kékfestőanyag is. Rimaszombat környékéről a fazekastótok hosszú ponyvás szekéren hozták a tűz­álló fazekakat. Ezekben a kemencében és a nyílt tűzhelyeken főztek. A legnagyobb tótfazekak 25-30 literesek, ezekben lakodalomban, keresztelőben és disznótorban csigalevest főztek. Mielőtt használatba vették az edényeket, megdrótozták, hogy tovább tartsanak. Vásárolhattak a vándorfazekasoktól vízhordáshoz kantát, bor és pálinka tartására mind háznál, mind kocsmában kannát és butykost. Pénzért adták vagy egyszer-kétszer tele tiszta búzáért. Hazafelé gyakran 4-5 mázsa búzát is vit­tek, megesett hogy csereképpen szalonnát, füstölt sertéshúst, kását, borsót és babot is elfogadtak. Kaszás- vagy vasastótok ugyancsak a Felvidékről szlovákok, ritkábban magya­rok jöttek május elején. Áruik a következők voltak: tótkasza, terméskőből készült kaszakő, kaszanyél, kaszakocs, sokféle kapa, kapanyél, lapát, ásó stb. Vasárnap reg­gel a vendégfogadó előtt rakták le áruikat, a napszámosokat a szomszédháznál fi­zették, akik ott mindjárt tudtak venni új szerszámot. Az árus ponyvája elé készített két-három terméskövet, itt végezték el a kaszák próbáját. A kaszák ormába XXX volt bevágva, azt tartotta a paraszti hiedelem, hogy ezek szerencsét hoznak gazdá­juknak. Két-három vasárnap eladták pénzért és élelemért árujukat, és indultak vissza a falujukba. 1890-es években már a szatócsok sok árut átvettek a kaszá­soktól és folyamatosan árulták üzletükben. A fakanalastótok is a Felvidékről jártak le az Alföldre. Ezek között is akadt magyar is. Többen együtt, szekérrel szállították le árujukat, szállásadójuknál rak­tárát is alakítottak ki, innen hordták szét házalva a portékát. Hoztak súlykot, nyújtófát, sodrófát, kisebb-nagyobb fakanalat, zsírsütéshez, lekvár- és szappanfő­zéshez keverőkanalat, húsvágó deszkát, csigacsinálót, különböző fűszertartót, gör­bebotot, bunkósbotot, pásztorbotot, juhászkampónyelet, régente evőkanalat, fatá­nyért, ivókupát, valamint tűzgyújtáshoz taplót. Holmijaikat ugyancsak élelmisze­rekért cserélték, illetőleg pénzért árusították. Egyesek hoztak fenyőszurokból készített kis fáklyákat, ezekkel füstölte ki a la-

Next

/
Oldalképek
Tartalom