Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Dobrossy István – Fügedi Márta: A kendermunkákhoz kapcsolódó árucsere Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

tartozott, s a beszerzés is innen történt. A lakiak viszont arra emlékeznek, hogy a bánvölgyi falvakban készült csörgős orsót használták. A kenderfeldolgozás munkaeszközeinek kiemelkedő faragóközpontja volt a Miskolchoz közel eső Bocs. Itt Pocsai József és Ács Dudás Lajos készítette a csörgős orsókat, valamint a cinnel kiöntött guzsalyokat. Emellett természetesen kisebb mezőgazdasági eszközök és más, fa használati cikkek előállításával is foglalkoztak. Berzéken is voltak híres faragómesterek. Lovász Ferenc guzsalyokat és orsókat, Csontos Ferenc kerékgyártó pedig megrendelésre szövőszékeket, eszvátákat készített.

37 Nagy faragóközpontként ismerik a borsodi falvakban Balatont és a Hórvölgyében Cserépfalut.

38 Mindkét faluban a mezőgazdasági eszközök mellett nagyszámban készítettek orsókat, kézi guzsalyokat és rokkákat is. A fonóeszközök használatáról és megyei elterjedéséről szóló tanulmányunk részletesen foglalkozik a fonóeszközök készítésével is.

39 Itt csupán az ott leírtakat szeretnénk kiegészíteni. Az egyszerű, vagy kézi guzsalyok szórványosan övguzsaly, viszonylag jól körülhatárolható területen egy- vagy féltalpú guzsaly formájában, általánosan pedig szárnyas, vagy kéttalpú guzsaly formájában fordulnak elő. Ezeket házi készítésű és vésett, karcolt, festett, ólmozott variánsaiban ismertük meg. Esztergályozott formáit viszont a falusi fafaragók, vándor faárusok készítették, s a kenderfeldolgozás utolsó időszakában - a felszabadulást követő évtizedben - általánosan elterjedtek voltak területünkön. Az eszköz készítésének voltak korábban említett kistáji központjai is, de hasonlóan jellemző volt az is, hogy előállításával csaknem minden falu faragómestere is foglalkozott. Ez is magyarázza azt, hogy a beszerzés helyétől szinte független az eszköz formája, mérete és anyaga. (Ez a gépi előállítás, esztergályozás következménye.) A kerekes rokkák elterjedése Észak-Magyarországon (bodrogközi, 1896-os első megjelenésétől) fokozatosan történt, de voltak olyan északi, hegyvidéki települések, ahol az általános használatbakerülés előtt a kenderfeldolgozás megszűnt, s végsősorban ez volt az oka az intenzívebb fonóeszköz el nem terjedésének. A kerekes fonószerkezetek több változatban fordulnak elő, s ez nemcsak a területünkre jellemző, hanem egy-egy településre is ezen belül. Az álló szerkezetű, nagy kerekű, esztergályozott, díszítés nélküli eszközt általában gólya guzsalynak, magyar rokkának nevezik, míg a dőlt szerkezetű, kisebb kerekű, kisebb intenzitású, minden esetben színesen, élénk színekkel festett eszközt tót rokkának mondják. A két eszköz készítőinek, elterjedésének, beszerzésének körülményei, útirányai is különbözőek. A tót rokka a múlt század végétől folyamatosan került a borsodi falvakba. E területen sajátos kereskedelmi kapcsolat alakult ki a távoli Békés megye egy-egy faragómesterével, így a mezőberényi Bayer Mihály rokkásmester Hídvégardóra, Debrétére, Martonyiba, Tarnabarakonyba szállított, míg a szarvasi Prjevara János a sárospataki vásárokon értékesítette, áruitatta rokkáit. Ilyen típusú rokkák terjedtek el az 1930-40-es években a Zempléni-hegyvidék falvaiban, de néhány abaúji településen is. Mogyoróskára Boldogkőváraljáról és Boldogkőújfaluból került, de készítésével és festésével később foglalkoztak Telkibányán és Füzéren is. Telkibányáról az 1950-es évekig szekérrel szállították a rokkát, s faluról falura járva, házaltak vele.

40 Mogyoróskán Hegedűs Géza 1940-től foglalkozott guzsalykészítéssel, 37 DOBROSSY I. 1967. évi gyűjtése Bőcsről, az akkor 54 éves Ács Dudás Lajosné adatközlőtől. 38 LAJOS A., 1963. 103-135. 39 DOBROSSY I.-FÜGEDI M. 1977. 93-109. 40 SZŰCS J., 1977.