Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Dobrossy István – Fügedi Márta: A kendermunkákhoz kapcsolódó árucsere Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

kel fordul elő, de mindenütt ugyanazt jelenti: egy deszkalapra rögzített, olyan kör alakú és különböző számú vasszegekkel ellátott munkaeszköz, amelyen a láb és a kéz rögzítésére külön kivágást készítenek. A munkaeszközt nem jellemzi figyelemreméltó formai változatOvSság. Az eszközt házilag nem tudták előállítani, (legfeljebb a deszkalapot, amely mutat is változatosságot) így beszerzésének két lehetősége volt. Helybeli, vagy valamelyik szomszédos település kovácsával készíttették, esetleg - s ez volt a gyakoribb - vándorkereskedőktől, vándor cigánykovácsoktól szerezték be. Erre utalnak az alábbi gyűjtések: Bolyokon ,,a gereben semmiben sem különbözik az általános formától. A fáját a gazda maga faragta, a kerek fejben elhelyezett és kihegyezett acélszögeket pedig a falusi, helybeli kovácsmester készítette."

32 Sátán, Karcsán, Mogyoróskán, Megyaszón az adatközlők arra emlékeznek vissza, hogy gerebent mindig sátoros vándorcigányoktól, fúrós cigányoktól vásároltak. Megyaszón úgy tudják, hogy volt idő, amikor a Hangya helyi üzletében is lehetett venni gerebent.

33 A Bodrogköz falvaiba a szegrózsás minősítő eszköz a mai Csehszlovákia területén levő Nagykövesdről származott, ahonnan sátoros cigányok szállították, faluról falura házaltak vele.

34 A minősített kendert ezt követően törették, puhították. A törésre a bunkós és vashengeres malmok szolgáltak, míg másutt (Bodrogköz falvai) kallantyúnak nevezett dörzsölőben puhították. Számos, területünkre jellemző helyi eljárás ismeretes még (dézsában való áztatás, ágyban történő pubítás, kalapáccsal törés, lábbal dörzsölés stb.), de ezek eszközkészlete minden esetben házilag készült, vagy nem is igényelt a munkafolyamat különösebb munkaeszközt. A rostanyagot ágyazásnak nevezett munkafolyamattal készítették elő a fonásra. Ennek kézi és gépi munkaeszközei egyaránt ismeretesek Észak-Magyarországon. A kézi eszköz a talpas, vagy a székes guzsaly volt, s hozzátartozott a kézi orsó. A gépi feldolgozás eszköze a kerekes guzsaly, vagy rokka. Mindkét munkaeszközt jellemzi a szórványos házi előállítás, de sokkal jellemzőbb a vásári, piaci helyeken történő beszerzés, vagy vándorkereskedőktől való, áru ellenében megvalósuló vásárlás. Ennek megfelelően kell szólnunk az orsókészítésről, valamint a talpas és kerekes guzsaly előállításáról, kereskedelméről. Az abaúji, zempléni falvak lakói az első világháború előtt, de a két világháború közötti időszakban is a hutákból szerezték be a kenderfeldolgozás szükséges munkaeszközeit, közöttük a fonószerszámokat és az orsókat. Keresztesi és Pusztai nevű faragóemberekre több településen is emlékeznek. Ök speciális orsókat készítettek, amelyek karikája rokottyábói, szára pedig bikkfából készült, de csináltak csörgős orsókat is. Ez úgy készült, hogy a szárnál vastagabb karikákból nyolc-tízet felerősítettek az orsószárra, hogy az ne essen le róla, de amikor a lányok az orsót mozgatták, a karikák egymáshoz verődtek, csörögtek. Innen van az orsó neve is.

33 Ilyen orsókra emlékeznek Hernádszentandráson, s azt mondják, hogy ezeket hutabeliek szállították faluról falura, vagy az encsi, szikszói és szántói piacokon árulták. Nem fogadtak el pénzt, hanem valamilyen árut kértek érte cserébe. Persze nemcsak az orsóért, mert ilyet magában ritkán árultak. Az orsóval általában együtt lehetett vásárolni a guzsalyt, a guzslyot is. Tolcsván és Vámosújfaluban a komlóskai Szénégető József faragómesterre emlékeznek.

30 Szirmabesenyő már Miskolc körzetébe 32 KOVÁCS A., 1959. 33 CSÖRY Cs., 1973. 34 NAGY É., 1970. 35 FLÓRIÁN M., 1963. 43. 36 BAKÓ F. 1951-es gyűjtése Sárazsadányból.