Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Petercsák Tivadar: Adatok a Zemplén-hegység és az Alföld közötti paraszti árucseréhez
sal leginkább foglalkozó kovácsvágásiak a bodrogközi falvakba is rendszeresen szállítottak tűzifát. 10 Az 19 50-es évekig, az állami TÜZÉP-telepek elterjedéséig a tűzifát árusító szekeresek szervesen hozzátartotak a hegyaljai városok piacaihoz. .Szerencsen a régi Piac tér mellett, a Papsor utcán álltak meg a Regécről, Baskóról, ritkán a Hutákból érkezett szekeresek. A szerencsiek az 1940-es években is inkább tőlük vették meg a tűzifát, s nem a fakereskedőktől, mert velük jobban lehetett alkudni, és a megegyezés után a házhoz is szállították a tüzelőt. így hosszú évekre szóló kapcsolatok is kialakultak, és a fuvarosok már egyenesen a házhoz vitték a hagyományos mennyiségű tűzifát. Pl. Szerencsen Kocsis Andrásék az 1930-as években rendszeresen egy középhutai embertől vették a fát, aki az udvaron még szépen csomóba is rakta. Ilyenkor a kialkudott árba használtabb ruhát is beszámítottak, de ebéddel is megkínálták az illetőt. Özv. Szlabé Jánosné szerencsi lakos egy baskói embertől szerezte be a tüzelőjét az 1940-es években. A hegyköziek az újhelyi hetipiacra hordták a fát. Itt külön fapiac volt. A városi lakosság, körében a testfának, ölfának volt keletje. A kovácsvágásiak hajnali három órakor indultak és két óra alatt már a piacra értek. A vásár a szerencsétől függött. „Ha keleti volt, akkor megvették egykettőre." (Bodnár József, 75 éves, Kovácsvágás) Ha a fa nem kelt el a piacon, elindultak az egyik utcából a másikba. Nem kellett külön hírül adni a faeladást, hiszen ha valaki meglátott egy fával megrakott szekeret az utcájában, tudta, hogy attól lehet vásárolni. Egy szekér fát egyszerre adtak el, nem részletekben. A régebbi kis szekerekre egy köbméter fa fért, az utóbbi évtizedekben a hosszabb karfás (Mogyoróska) vagy bérfás (Hegyköz) szekerekre már két köbméter fát is felraknak 2-3 rákászba. „A szekér megrakásánál igyekeztek a jobb fát tenni felülre. Szebbel színeltek, hogy jobban mutassék. Ha jobban nézett ki a szekerén, akkor hamarabb megvették." (Bodnár József, 75 éves, Kovácsvágás) A vásárokban, Illetve a piacokon rendszerint pénzért adták el a fát. „Inkább a pénzre mentünk, mer a pénzér mindent meg lehetett venni" - monja a 75 éves Onda János Mogyoróskán. Szerencsen emlékeznek arra is, hogy a szekeresek a felső malomnál álltak meg, és lisztért adták el a fát. A szerencsi uradalmak cselédjei esetenként a komencióba kapott terményért vásároltak fát. A közvetlen termékcsere inkább a falvakban volt gyakori. A faeladás célja az volt, hogy a hegyvidéken nem vagy alig termelhető gabonaféléket, takarmányrépát, kukoricát beszerezzék. Ha közvetlenül terményre is cserélték a fát, akkor is mindig pénzre átszámítva, a mindenkori árakat figyelembe véve történt a csere. Leggyakoribb cseretermény a búza, árpa, takarmányrépa, kukorica, krumpli volt. A bodrogközi Karcsán egy jó szekér ölfáért (kb. 2 m 3 ) a répából szabad rakodás járt, amennyit elbírt a szekér. 11 A közvetlen termékcsere a második világháború utáni infláció idején, az ún. cser evil ágban volt általános, de a mogyoróskaiaknál, regécieknél 1979-ben is előfordult. Egy mázsa tűzifát egy mázsa takarmányrépára cserélnek úgy, hogy tehergépkocsit bérelnek és azzal hordják a fát Encsre, Abaújszántóra. A Hernád-völgy és a Bodrogköz falvaiba járó szekeresek rendszerint a kocsmánál álltak meg, és a falubeliek oda mentek vásárolni. Ez nagy alkudozások között történt. „Megmondta az embör, hogy ennyi az ára. Az illető azt mondta, hogy ő ad ennyit érte. Legföljebb valamit engedött neki az ember. No - azt mondja - hát hajtson. Van, amelyik még filléreken is igen alkudozott. Volt úgy, hogy ha nem adott többet, hát kénytelen volt az ember odaadni, ha más vevő nem volt 10 PETERCSÁK Tivadar 1978. 25.; BALASSA Iván 1964. 129. 11 Nagy Géza szíves közlése.
