Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Hegyi Imre: Fejezetek a Bakony erdei állattartásának történetéből

vagy ha nem, legalább a mangalica bongyor, bonnyas kannal begörgetnyi saját emséiket. A XVIII. század végéről és a XIX. század első feléből a megye currens leveleiben számos adat található a lopásokkal és körözésükkel kapcsolatban leírt sertésfajták korára, színére. Legtöbbször csak ivarát és szőre színét tüntetik fel, néha azonban fajtáját is: „mindkettő szürke szőrű alföldi fajták 3. esztendős ártányok", „7 öreg se(r)tvés különbféle szőrűek", „tiszta fehér", „szürke szőrúek", „gica", „mongolica", „siska", „ártányok és szürke szőrűek", „kurta farkú" - megadva még ehhez néha a koruk is.

37 A Tálasi István közölte hasonló adatokat

38 is figyelembe véve, úgy tűnik, hogy a XVIII-XIX. század fordulóján már teljes a zűrzavar a Bakony területén tenyésztett sertés fajtáját illetően. Az mindenesetre jól kivehető, hogy Magyarország és a Balkán valamennyi sertésfajtája ezen a területen találkozik, útvonalaik itt futnak össze, mielőtt a német birodalmi piacokra vezető útjaik Győr, Sopron, Bécs felé ismét szétválnak. Pásztorok A pásztorok alakját néha legendás emlékanyag veszi körül. Meggyőzőnek tekinthető adatok alapján - leszállítva ezeket a racionális valóság biztos talajára - némely esetben nem is ok nélkül, éltek tovább a lakosság körében személyük „kiválóságáéról szóló történetek. Szegődésük időpontja koronként és helyenként változott.

39 A községi pásztorok régen kb, Szt. György naptól kb. Szt. György napig, utóbb pedig újévtől szilveszterig szegődtek; a régi uradalmi juhászok pedig Szent Mihályról Szent Mihályig. A kiskarácsonykor meghirdetett pásztorfogadásra új év napján jelentek meg a pályázók a községháza udvarán, ott egyezett meg velük a gazdaelnök és a gazdaközönség vezetői. A két háború között, a 30-as évek folyamán a pásztorfogadást áttették április i-re. A kanász és a tehenes egységes bérezési feltételek mellett szegődött. Minden számosállat után járt a pásztornak 1 fertály rozs vagy búza - illetv fele rozs fele búza -, hópénz megegyezés szerint s a malacok után szoktató (ajándék, ki mit adott). Számosállatnak számított minden darab szarvasmarha, amit már kihajtottak a csordára; az üszőborjút 6 hetes, a bikaborjút 7 hetes korában választották el, s ezután még egy ideig otthon tartották, vagy a befogó marhákkal külön őrizgették, legeltették. A disznók közül 1 db 3 hónapon felüli, a választási malacok közül 3 hónapos korukig 2 db volt egy számosállat, az anyjával járó szopósmalacból 3 db számított egynek. A sertést azért vették a szarvasmarhával egyben számosállatnak, mert ebbe belevették azt az őrzési időtöbbletet, amit a kanász az év teljes leforgása alatt teljesített a tehenes majdnem féléves őrzési szünetelésével szemben. Az elnök a megfogadott pásztorokkal nagypénteken sorra járta a falut, ekkor rótok (rovás), összeírták, ki milyen és hány darab állatot hajt ki. A pásztorok ekkor minden darab állat után kaptak egy-egy db tojást, darab szalonnát, kalácsot stb. Az utána következő napokban szedték össze a pásztorok az első félévi konvenciót^ kommenciót: a gabona felét 1 káf or kával: (kb. 6 liter). Általában húsvét után, ha az időjárás a legeltetés helyett legalább a jártatást lehetővé tette, már rendszeresen ki is hajtották a szarvasmarhát - disznókat pedig szép, napos, csendes időben télen 37 Curr. levelek, 1798-1818., 1832-1835. és 1838. évekből. 38 TÁLASI, 1939, 13-14. 39 Részletesen elemzi SZABADFALVI, 1964.