Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Ikvai Nándor: Népi világítás Debrecen környékén
stb.)- Minden háznál volt gyertya és legtöbbször hozzávaló gyertyatartó is, mert nem állt meg magában, ha csepegtetéssel leragasztották is. De ezt csak szükségből tették, mert rendetlenséget csinált, a viaszt nehéz volt kiszedni bárhonnan, ha szétcsepegett. A néprajzi szakirodalom szabályozható hüvelyű és merev szárú gyertyatartókat különít el. Ez utóbbiak (réz, ezüst) nem népi használatúak. Annál inkább a sok variációban előforduló, a gyertyát jól védő, szabályozható magasságba emelő tartók, amelyekből jó néhány tájilag is meghatározható. A múzeum gyűjteményében a szabályozható hüvellyel működő gyertyatartóknak három fajtáját találjuk: dróton csúszó hüvely (11 db, 7. kép); spirálon mozgó hüvelyű (8 db, 8. kép); végül néhány példányt őriznek a csőben mozgó hüvelyű (8. kép) típusból. MÁRKUS Mihály-BENESCH megállapításait figyelembe véve - a gyertyatartókat jól meghatározott formai rendbe sorolta. Vidékünkön az általa sorolt első két típus (szorítórugós, száron szabályozható) nem ismert. Annál gazdagabb azonban anyagunk a fenti osztályozás harmadik típusát alkotó szabályozható hüvelyű gyertyatartókban, melyeket fentebb már soroltunk. 26 Ezt a csoportot MÁRKUS a legmagyarabb formának nevezi. Szerinte a talpas, dróton csúszó hüvelyű formákat (7. kép) a vándorárusok terjesztették el az Alföldön, de megtalálhatók egész KözépEurópában, le egészen a Balkánig. 27 A világítóeszközök gyűjteményének egyik érdekessége a házilagos készítésű kocsifáklya (9. kép), amelyet lőcsre vagy hosszú karóra húzva használtak éjjeli szekerezésnél Kokadon a századfordulón (V. 66. 8. 1.). Az olajat az oldalán levő csövön töltötték bele. Ugyancsak érdekességként említjük meg a hajdúböszörményi pásztor, Rácz Imre lámpását ( 1. kép), amely nem más, mint egy „juhsántázó-tartóba" dugott kisméretű kocsilámpa. így használta az akolban és a kunyhóban is évtizedekig (V. 50. 41. 1.). A gyűjteménybe mindössze két fa- és ugyancsak két fémkeretes lámpás került be, pedig használatuk - ismerjük az adatközlők emlékezéseiből - mindennapos volt. A világítóeszköz védelmét szolgálták ezek a lámpások részben a szél ellen, részben pedig az istállókban a tűzvész ellen (kiborulva így nem kapott mindjárt lángra). Olajmécses (bádogból) és gyertya égett bennük. Ütőn való járkáláskor rendszerint mindig gyertya, mert világosabb volt. A fakeretes lámpásokat ugyancsak a vándorárusok terjesztették el. A fémet már a boltokban árulták, betolható bádogmécsessel egybeépítve. Ezek a lámpások már közrendészeti intézkedések eredményeként terjedtek el. 28 A századfordulón (az első világháború előtt) a falvakban is megjelennek az első petróleumlámpások. 29 Ezzel, majd a két háború között terjedő villanyvilágítással, végül a felszabadulást követő „falvak villanyosítása" programmal lezárul a hagyományokat hordozó témakörünk története. Egy-két régebbi darab kiszorul a szőlőkunyhókba, villany nélküli melléképületekbe. Az a néhány emlék és tárgy, ami ily módon összegezhető a közelmúlt érdeklődésre számottartó jelenségeiből, a tárgyakat felderítő, az adatokat összegyűjtő és 26 MÁRKUS Mihály 1940. 112.; BENESCH L. E. 1905. 27 MÁRKUS Mihály 1940. 112., 114. 28 Vö. H. KERÉNYI Edit 1954. 212.; IKVAI Nándor 1958. 419-420. 29 A Standard Oil cég 1885 táján 8 millió lámpát osztott szét Kínában, hogy eladhassa petróleumját. Desider GALSKY 1980. 273.
