Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bárdi Ida: A hódmezővásárhelyi tanyaudvarok építményei

14. kép. Hombár Tóth Imre telkén (Tanya 543.) egységet. A tanya ettől a korszaktól kezdve elsősorban csak lakóhely, többnyire átmenetinek, újra csak ideiglenesnek tekintett lakás, tehát a benne élők építkezésiberendezkedési tevékenysége nem követi az országos fejlődést. Ennek köszönhető, hogy bár a tanyás gazdálkodás lényegében több mint két évtizede megszűnt, a tanya külső képe - kivételes esetektől eltekintve -, nem, vagy alig mutat változást. Egyszerűen szólva, a tanyán élők vagy nem képesek, vagy nem akarnak változtatni (a kintlakás rövid idejére) az évszázados múltra visszatekintő tanyaudvaron. Ha mégis, akkor az már valami más, mint ami a tanya volt, s lehetséges, hogy egy új települési és gazdálkodási formának a kezdeteit jelentheti, amennyiben a következő évtizedek gazdaságpolitikája az ilyenféle fejlődésnek kedvezni fog. Ekkor mindössze a nyelvi kényelmességnek lesz köszönhető, hogy ,tanya' szavunk megmarad a közhasználatban. A termelőszövetkezetek országos megszervezése, a hatvanas évek eleje óta ugyanis a vásárhelyi tanyák sorsa nagyjából három modellt követve alakult. Elsőként az öregek lakta tanyákat kell említeni (gyűjtésem túlnyomó részét ilyen tanyákban végeztem). Ezeknél egyfajta megfordult szokásról lehet beszélni: a fiatalok költöztek be a városba s az öregek maradtak a tanyán, ellentétben a korábbi hagyományokkal. Ez a tény némiképp elősegíti a tanyai életmód megszűnésének elhalasztódását, késését. Az öregek tanyán maradásának fő indítéka ugyanis a hagyományos, megszokott életmódhoz való ragaszkodás, a megváltozott (indusztrializált) városi élettől való idegenkedés. Persze a tanyán is csak illúziókat tartanak fenn most már. A külsőségeket: a kora nkelést, a bútorzatot, a ház körüli munka fogásait megőrzik, de a tanyatelek már nem a régi. Jóval kevesebb az állat, mállanak az épületek, tönkremennek az ólak,