Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bárdi Ida: A hódmezővásárhelyi tanyaudvarok építményei

gaztetejű veremól is (gabonaszalmából készült tetőfedés), ami egy előző korszakbeli építkezési szokás kései maradványának látszik. Amikor a baromfitartás kifizetődőbbé vált, az épületek is egyre igényesebbek lettek. Sárból, vályogból emelték a kerekólakat, vagy négyszögletes, nyeregtetős épületeket. Noha nem csupán tyúkokat, hanem libát, pulykát és kacsát is szép számmal tartottak, ezeknek ritkán építettek külön ólat, vagy ha mégis, akkor azt is tyúkólnak nevezték. Tyúkot ugyanis állandóan tartott a gazdasszony, de a többi baromfiféleséget csak akkor keltette, ha biztos kereslet volt rá. Egy-egy tanyán több száz lúd vagy pulyka is lehetett a jobb években, de ha csökkent a kereslet, akkor csak saját fogyasztásra tartottak belőlük valamennyit. Ott van a telken a szín, ahol a kocsit és az értékesebb gazdasági eszközöket tartották. Többnyire valamelyik nagyobb épület toldalékaként, a ház vagy az istálló mellett van a helye. Állandó tartozéka a tanyáknak a gémeskút. Eredetileg farovással, téglabéléssel készült, később felváltotta ezt az építés során könnyebben kezelhető, tartósabb betongyűrű. A víz az egész határban iható volt, a talajvíz szintje elég magas, így ebből a szempontból nem járt gonddal a kútásás. Az elhelyezését azonban jól ki kellett számítani, hogy a legvízigényesebb helyektől közel egyforma távolságra essen, minél kevesebb legyen az üresjárat a tanyában végzett munka közben. Amíg a gabonatermesztés nem öltött nagy méreteket, addig a búzát, árpát, egyéb szemesterményeket vermekben tárolták. Azonban a magtermelés jelentőségének növekcdtévcl fokozatosan áttértek új, biztonságosabb tárolási módra. A verme4. kép. Istálló színnel, az eresze alatt galambdúccal (Tanya 543.)