Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)
Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről
68. és 70. fej.) és a székely rovásírás 8 tanúságán kívül közvetve a régészeti leletek is megerősítik. A székelyek legkorábbról ismert (XI—XII. századi) régészeti hagyatéka ugyanis semmiben sem különbözik a jellegzetes magyar hagyatéktól, s X. századi emlékanyaguk sem különíthető el. (Vö. : Székely 1973, 228.; Mesterházy 1974, 261.) Ugyanerről vallanak a helynévi adatok is : a székely területeken magyar nevű helységek keletkeztek azok itteni megtelepedése után. (Kniezsa 1941, 26—27.) A székelyek (eszkil bolgárok) korai csatlakozása véleményünk szerint az intenzív volgai bolgár— magyar kapcsolatok idejére, azaz a VIII. század második felére tehető. (Kevésbé tartom valószínűnek, hogy a székelyek a kabarokkal együtt csatlakoztak a IX. század 20-as vagy 30-as éveiben. Az viszont valószínű, hogy később, mint csatlakozott népet, a kabarok közé sorolták be őket.) így érthetjük meg, hogy a honfoglalás után a székelyek már magyar nyelvű és műveltségű népcsoportként tűnnek a szemünkbe, akiknek népi tudata őrizte eltérő származásuk hagyományát. A fenti elképzelés mellett természetesen továbbra is számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a székelyek nem a volgai eszkil bolgárok, hanem valamely más török nép kötelékéből szakadtak ki. Erre nézve azonban szinte semmiféle konkrét bizonyítékunk nincs. Az eszkil bolgároktól való származást viszont a volgai bolgár és a magyar régészeti emlékanyag nagyfokú hasonlósága valószínűsíti. 9 Nemrég megjelent könyvemben egy másik magyar népelem volgai bolgár eredetének ötletét is felvetettem Kniezsa Istvánnak a korai magyar törzsi helynevekről írott egyik megjegyzése alapján. E helynevek közé, mint írja „a Konstantinosnál fennmaradt törzseken kívül... a Tárkány és Varsány neveket is felvettük. Ezek ugyanis a törzsnevekkel teljesen azonosan viselkednek..." (Kniezsa 1938, 371.) Hozzávéve ehhez Akimova azon megfigyelését, hogy a bolsije tarhani és a magyarországi honfoglaláskori koponyák egy csoportja igen közeli jellegzetességeket mutat (Akimova 1964, 182.; vö.: Lipták 1970, 90.; 1977, 236), azt a feltevést kockáztattam meg, hogy a volgai bolgár Tárkány törzs (a Tarhani helynév is a ,tárkány' szóból ered!) és a magyar Tárkány nevű törzstöredék esetleg közös eredetű vagy rokontörzs lehet. (Fodor 1975, 193.) Igaz ugyan, hogy a végső soron török méltóságnévből származó (vö. : Németh 1930, 256, 258) ,Tárkány' helyneveinknek másfajta magyarázata is lehetséges (vö. pl. : Györffy 1972, 283—284), továbbra sem tartom kizártnak a fenti feltevést sem, amelyet talán még egy szempontból megerősít a bolsije tarhani temető csontvázainak vizsgálata: a többé-kevésbé épen maradt 67 koponya közül ugyanis tízen figyeltek 8. Németh Gyula szerint „. . .a török eredetű rovásírás ábécéje a Fekete-tenger mellett különleges magyar hangok, az f és h jelölésére görög betűkkel bővült, tehát a rovásírás már a Fekete-tenger mellett magyar írás, így a székelyek már mint magyar régiséget őrizték meg." (Németh 1935, 130—131, a rovásírás kutatásának mai helyzetéről 1.: Vásáry 1975.) Györffy György azonban emellett meggondolandónak tartja, hogy a X. században Magyarországon görög papok tevékenykedtek, így pl. 950 körül Hierotheos görög püspök az erdélyi gyulák udvarában. (Györffy 1959, 49. Erről vö.: Moravcsik 1967, 328—329.) Fehér Géza is úgy vélte korábban, hogy a székelyek az erdélyi bolgár egyház által használt írás betűivel egészítették ki rovásírásukat. (Fehér 1928, 7.) E jelenleg véglegesen aligha eldönthető problémának azonban valószínűleg nem kell túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanunk. Mindkét lehetőség amellett szól ugyanis, hogy a székelyek a X. század közepe körül már zömmel magyar nyelvűek voltak, ami viszont mindenképpen arra enged következtetni, hogy már több nemzedékkel korábban csatlakoztak a magyar törzsekhez. (Az erdélyi gyuláknál végzett görög térítés egyébként aligha érinthette az akkor még Erdély határain kívül élő székelyeket.) 9. Nem térek itt ki bővebben a már Anonymus által is feljegyzett hagyományra, amely szerint a magyarok honfoglalásakor a székelyek már az új hazában voltak. E hagyomány magyarázata nézetem szerint abban keresendő, hogy a hadban elöljáró, csatlakozott székelyek (vö.: Györffy 1959, 46) a fősereg előtt jöhettek be a Kárpát-medencébe, esetleg néhány hónappal korábban.
