Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről

— Hasonló fűrész alakú, nyakban hordott amulettek a gyermeksírokban. — A tárgyi anyagban igen közeli az övveretek, a tarsolyfüggesztők vagy a tegezfüggesztő küllős karikák alakja stb. A hasonlóságok alapján joggal feltételezhetjük, hogy a X. századi magyarok nyugvóhelyeihez jelenleg ezek a temetők állnak a legközelebb a Kárpátoktól keletre levő térségeken. A régészeti leletek tehát a két nép — az említett jövevényszavakból ismert — kapcsolatának történeti hátterét rajzolják meg. Az elmondottakon kívül igen figyelemre méltó, hogy a magyar temetőkkel való hasonlóság elsősorban nem a legkorábbi (bolsije tarhani típusú), hanem a mintegy száz évvel későbben nyíló (tankejevkai típusú) temetőkben a legszámottevőbb. Ez a jelenség minden bizonnyal arra utal, hogy a két népesség kapcsolata nagyjából ezen a területen — a Középső Volga vidékén — játszódott le, nem pedig valamely távolabbi területen és korábbi időpontban. Ez teljes mértékben ellene szól annak a régi (vö.: Munkácsi 1905, 82.; Gombocz 1921, 15, 18—19.; Németh 1930, 126.; Ligeti 1943, 56.; Halasi—Kun 1943, 71.) — és napjainkban is időnként felmelegített — elgondolásnak, amely szerint a magyarok Urál-vidéki hazájukból 460 körül a bolgárokkal együtt az Észak-Kaukázus vidékére vándoroltak, majd egy részük — akiket később Julianus fellelt — a későbbi volgai bolgárokkal együtt húzódott a Középső Volga vidékére. Ebben az esetben ugyanis a tartós, több évszázados, kulturális kölcsönhatásnak már a legkorábbi volgai bolgár temetőkben is tükröződnie kellene.

3 A két népesség régészeti hagyatéka közti nagyfokú hasonlóság történeti magyarázata azonban ma még korántsem egyszerű feladat. Történeti adatok hiányában nehéz meghatároznunk e nagyfontosságú kapcsolat pontosabb színterét és időtartamát. A magyar őstörténetre vonatkozó forrásadatok elemzése alapján legutóbb Czeglédy Károly arra a következtetésre jutott, hogy e kapcsolatokat kb. 750—800 közé és a Középső Volga vidékére tehetjük. (Czeglédy 1976, 88.) A régészeti emlékanyag is hasonló vélekedést tesz lehetővé, s e megállapítást talán még tovább is finomítja. A kérdés első fontos és tisztázatlan pontja, hogy mikor költözött át a magyarság nyugat-szibériai őshazájából a Volga és Urál közötti területre (Magna Hungáriába). Bizonyító történeti és régészeti adatok híján nézetem szerint több lehetőség is felmerülhet csaknem egyenlő eséllyel. Gyanúba vehetünk minden nagyobb népvándorlást, amely a nyugat-szibériai steppe északi pereméről jelentős népcsoportokat vetett a mai Baskíria területére az ősmagyarság kialakulását követően, tehát nagyjából az i. e. 500 után. Magam három időszakot vettem számításba: az i. e. IV. századot, amikor a szarmata ún. prohorovkai népesség vándorolt Nyugat-Szibériából Baskíriá3. Hozzá kell még ehhez vennünk Czeglédy Károlynak az írott kútfőkből levont azon fontos történeti következtetését is, amely szerint „.. .az irtisi tiling-ogurok európai vándorlásuk előtt a kazak-steppe déli részére vándoroltak, mégpedig száz évvel a Priskos-féle 463. évi vándorlás előtt, úgyhogy az avar—szavír—onugor vándorlás a magyarokat közvetlenül aligha érintette." (Ceglédy 1976, 87.) Másszóval: a magyarok északra laktak attól a „steppe-országút"-tól, amelyen a hunok, onogurok, szavírok és avarok vonultak nyugat felé, s így e vándorlások csak közvetve, az ún. „stäppei láncreakció" útján érinthették őket, s nem szakíthattak le jelentős magyar néprészeket. Ezt az elgondolást a régészeti adatok is megerősítik. (Fodor 1975, 239.) Ezért önkényesnek kell tartanunk Váczi Péter semmiféle adattal nem támogatható elképzelését arról, hogy az ősmagyarokat a szavírok magukkal ragadták „. . .ismeretlen hazájukból és a Kaukázus keleti végén a derbendi kapu védelmét bízták rájuk". (Váczy 1975, 283.; 1975a, 84—85.) — Nemrég megjelent könyvében A. M. Rot is úgy véli, hogy a magyarok az V. században vonultak a Don-vidékre, s itt az onogur törzsszövetség tagjaként éltek, majd a VIII. század elején innen északabbra, Mescserába költöztek. (Rot 1973, 172—174.) Elképzelését azonban sem a régészeti, sem a történeti adatok nem támogatják.