Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)
Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről
Fodor István A magyar—bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről A magyarság más népekkel való ősi kapcsolatai közül a bolgár-törökökről rendelkezünk jelenleg a legtöbb bizonyítékkal : a magyar nyelvben mintegy 250 bolgártörök jövevényszó van, amelyek Budenz József {Budenz 1873, 128—133) és Gombocz Zoltán {Gombocz 1908; 1912; 1960) máig alapvető munkái óta a magyar őstörténet egyik legbecsesebb forrásai. A két nép kapcsolatainak időpontját, helyét és jellegét illetően azonban még ma sem látunk tisztán. Az írott kútfők értelmezésének többféle lehetősége, amelyekben a nyelvi anyag sem igazít el egyértelműen, számos kérdés megnyugtató megoldását (helyesebben: magyarázatát) teszi szinte lehetetlenné. A továbblépés természetesen nem reménytelen, a forráskritika és a nyelvtörténet igen sok fontos új eredménnyel gazdagította ismereteinket az utóbbi időben is. Nyilvánvaló azonban, hogy döntő változást ebben a tekintetben csak új forráscsoport megismerése hozhat. E kapcsolatok kutatásában új forráscsoport bevonására csak a legutóbbi években nyílt lehetőség : a régészeti adatok gazdagodása mostanában ért el arra a fokra, hogy belőlük messzemenő történeti következtetéseket lehessen levonni. Csak az utóbbi két évtizedben vált lehetővé a kelet-európai bolgár-törökség régészeti hagyatékának többkevesebb valószínűséggel történő elkülönítése, s talán valamivel közelebb kerültünk a honfoglalás előtti magyarság „rejtélyének" megfejtéséhez is: a X. századi magyar emlékanyag egyre több előzményét leljük fel a Kárpátoktól keletre levő hatalmas térségeken. S mivel a két nép tárgyi hagyatéka is igen közel áll egymáshoz, a régészet ősi kapcsolataik történetéhez is értékes adalékokat szolgáltathat még akkor is, ha a régészeti emlékanyag népi azonosításának még számos fontos kérdése vár megoldásra. {Fodor 1977; 1977a.) A régészet elsősorban a két nép kapcsolata művelődéstörténeti-gazdaságtörténeti hátterének megvilágításához nyújt felbecsülhetetlen segítséget, hiszen az ősi kölcsönszavak egykori jelentését, magukat a régi tárgyakat, az akkori társadalmak gazdasági állapotát és a temetkezési szokásokban megkövült hitvilágát vizsgálja. A nyelvtudománynak pedig még egy szempontból nyújthat hasznos segítséget: minden viszonylagossága ellenére is sokkal pontosabban időhöz tudja kötni a tárgyakat, mint a nyelvészet a szavakat. (Vö.: László 1955, 39.; 1973, 207—213.; 1974, 333—337.; 1976, 189—193.; 1977, 22—41.; Gulya 1974, 173—174.) Mivel a bolgár törökség régészeti hagyatékával s ennek magyar vonatkozásaival nemrég egy terjedelmesebb dolgozatban foglalkoztam {Fodor 1977; 1977a), alább ezek fontosabb történeti tanulságaira térek ki kronológiai sorrendben.
