Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Tóth Endre: Oláh Gábor ébresztése

1908 nyarát Bodor Aladárral és Baja Mihállyal Párizsban tölti. Párizsjárásukról még abban az évben megjelenő, ragyogó útirajzában számol be (Keletiek Nyugaton). Egyik legsikeresebb, ma is élvezhető műve, mely széles körű kritikai méltánylásban részesült. Hatvány Lajos szerint „Oláh könyvét a tudatosság hatalmas készsége, a vak ösztön ereje, biztonsága, bája ... a kíváncsiság, a szűzi benyomás frissesége teszi emlékezetessé". Párizsban ismerkedik meg és köt — nem mindig zavartalan — barátságot Adyval. A Nyugat köre azonban nem oldódik fel iránta, továbbra is bizalmatlanul figyeli. Rákosiék szintén elejtik, mellőzik, amikor ráébrednek, hogy Oláh sokkal inkább a nyugatosokhoz húz, mint hozzájuk. Oláh a senki földjére szorul, ott vergődik védtelenül, s harcol a maga elismertetéséért. Szellemileg méltó társaság és barátok híján szülővárosában egyre jobban elmagányosodik, hivatali feletteseivel is megromlik a viszonya. Ideg- és szívbántalmai miatt hosszabb időt tölt előbb a Magas Tátrában, majd az Adriai tenger partján, Cirkvenicában. Az utóbbi helyen találkozik élete legnagyobb szerelmével, Seni Laura román származású orvostanhallgatónővel, akihez egész kötet verset ír Laura fátyola címen. Szerelme azonban viszonzatlan maradt. 1913-ban az egykorú sajtóban is megszellőztetett, botrányos konfliktusok után megválik a református egyház, a Kollégium kötelékéből. El kell hagynia a könyvtárat. Pestre s másfelé is pályázik tanárnak vagy könyvtárosnak — sikertelenül, pedig volt professzorai közül is többen támogatják. A pesti református gimnáziumba éppen barátját, Madai Gyulát nevezik ki ellenében. A karcagi gimnáziumtól azzal kapja vissza pályázati kérelmét, hogy ,,bár a tanári kar első helyen jelölte, — az állás mással töltetett be". Végre — jó másfél esztendő múlva — a helybeli állami főreáliskolában kapott tanári állást, ahol aztán élete végéig működött. Az első világháború előestéjén jelent meg kétkötetes regénye, a Szegény magyarok, mely az író szándéka szerint a korszak magyar társadalmának teljes igényű tablója akart lenni. Stílusa zsúfoltan expresszionista, helyenként szecessziós. A regény Szabó Dezső Az elsodort falu-jának előfutár jaként tekinthető, hiszen öt évvel hamarabb adták ki. Oláh művészi tükre azonban még a Szabó Dezsőénél is torzabban, szétesőbben, erőtlenebbül mutatta meg a kor társadalmi és szellemi arculatát. Az egész munka túlságosan művészet- és irodalom-központú, figurái szélsőséges, túlrajzolt, legtöbbször excentrikus alakok. Erotikus jelenetek, végtelen és öncélú viták váltják egymást a szertelen, irreális szemléletű, sokat markoló, de keveset megragadó alkotásban. Csak a nagyszabású erőfeszítés, a nyelvi gazdagság és színesség, az áradó fantázia pazar szikráfi