Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Tóth Endre: Oláh Gábor ébresztése

akarta játszani. Rajzolni, festegetni szintén szeretett, s mély bariton hangján szívesen s gyakran énekelt. Érettségi után — 1900 szeptemberében — Budapestre került. Döntenie kellett további pályájáról. Meg kellett alkudnia: színész ugyan nem lehetett, viszont pap sem lett. Az utolsó beiratási napon jelentkezett az egyetem bölcsészeti karán magyar—latin szakos hallgatónak. Két éven keresztül még az istenített „vén sas", az agg Gyulai Pál előadásait is hallgathatta, s később a kor olyan hírneves tudósait, mint Beöthy Zsolt, Riedl Frigyes, Alexander Bernát. Pesten eleinte sokat küszködik, éhezik. Kispestről, albérleti lakásából gyalog jár Pestre az előadásokat hallgatni, mert nincs pénze villamosra. Egyik tanítványától a másikhoz rohan, tanít s tanul, a könyvtárakat, múzeumokat bújja, s estenként a Nemzeti Színházban statisztál nyolcvan krajcárért. Gyorsírással jegyzi le Gyulai Pál előadásait, s a rendes írásra áttett jegyzeteket árulja kollégáinak. Az egyetemen Gyulai és Beöthy kedvence, s a híres Négyesy-féle stílusgyakorlatok egyik legbuzgóbb résztvevője előbb Juhász Gyulával, majd a náluk fiatalabb Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel együtt. E szemináriumi órákon mutatkozott be a legkülönbözőbb világnézetű, irodalmi-művészi érdeklődésű, forrongó fiatalság. Oláh Gábor „hosszú alakjával, pápaszemével, nőgyűlöletével, világfájdalmas arcával, magyaros ruhájával" — ahogy Juhász Gyula jellemezte — hamarosan feltűnt közöttük, s bizonyos írói hírnévre tett szert. Beöthy Zsolt neki jósolta a legnagyobb jövőt az induló, fiatal poéták között. Verseit és tárcáit nemcsak a diák-újságok, hanem a napilapok is gyakran közölték. Előbb teljesen a magyaros stílusú, kurucos-nemzeti irányzatú költészetnek volt a híve és követője, de nemsokára megismerte a korszakra leginkább ható H. Spencer, Taine, Nietzsche, Schopenhauer és más filozófusok és szociológusok eszméit és műveit, s az elsők között volt, akik Ibsen akkor roppant modernnek ható társadalmi drámáit megszerettek és népszerűsítették. (Ibsen egyik darabját, a Rosmersholm-ot még 1903-ban lefordította, majd 1910-ben könyvalakban is megjelentette). 1904-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Még azon az őszön beállt a debreceni Kollégiumba segéd-könyvtárosnak és óraadó tanárnak Bodor Aladár utódjaként. Szakdolgozatát Csokonai és a latin költők címen adta ki, s nem sokkal később jelent meg máig alapvető s hézagpótló tanulmánya A debreceni nyelvjárás-ról. (Itt említjük meg, hogy Oláh — aki annyi értékes nyelvészeti, esztétikai és irodalomtörténeti tanulmányt írt — sohasem szerezte meg a doktori titulust). Szülővárosába hazatérve fokozódó iramú irodalmi munkásságot fejt ki, pályázatokon vesz részt, felolvasásokat tart. Hajszolja a sikert, minden-