Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Kádár vitéz balladája

Mikor Éli papnak e dolgot mögvitték, Rút halállal möghalt, székibül kiesek. Nem illik e dolgot neköm elhallgatnom, Sőt méltó Kádárról bölcs versöket irnom. Elsőben Szentírást köll ezökre hoznom, Azután a romlott sidó népre szabnom. Nem így vagyon dolga kis Magyarországnak, Abban neveiködött vitézlő Kádárnak. Mása volt, higyjétök, Hektornak, Joábnak, Oltalmazó ja volt Kádár az országnak. Tatár a nyílvesszőt, mint polyvát, úgy szórja, Mégis villámmódra forgódik kér karja. Magát a táboron kéccör általvágja, Még az ellenség is dolgait csudálja. A zászlótartóhoz fennszóval kiáltja: Vidd el, fiam, vidd el, a zászlót más útra. Hogy el nö vesszőn urunk kedves hada, Szép Magyarországért möghalok én még ma. Az ének kapcsán két dolgora föltétlenül fontos felhívnunk a figyelmet. A nemespátrói változat kódisnótaként, illetőleg Kádáristóriaként él a néphagyományban. Az előző jól egybevág azokkal a példákkal, amelyeket fentebb a koldusénekekkel kapcsolatban mondtunk. Ez az adat is bizonyítja, hogy a Kádár vitézről szóló történet terjesztésében a koldusoknak lényeges szerepük volt. Továbbá, a nemespátrói változat - amint erre Seemayer Vilmos rámutat - az Erdélyi által közölt variánshoz áll közelebb, s ebből arra következtethetünk, hogy Erdélyi közlésének idején, már a múlt században