Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Virág a népszokásokban és a népköltészetben

fényt. A szűcsök által ábrázolt rózsadíszek nevei: csillagrózsa, csipkés tojásrózsa, nemzetiszínű rózsa, srófosrózsa, négylevelű rózsa, tizenkétlevelű rózsa, szívrózsa, kenyérbélrózsa, tojásrózsa, szömösrózsa, tüskösrózsa. Ezeken kívül további virágdíszek: georgina, rozmaring, görbe rozmaring, tulipán, szegfű, császár szakáll, ibolya, viola, seprűvirág, nefelejts. A rózsa kiemelkedő szerepét a szűcshímzésben nemcsak az elnevezés sokfélesége, hanem a szűcsmintakönyvek is mutatják, amelyekben a rózsa szinte egyedülálló motívumként szerepel. Györffy István szerint a szűcshímzés virágdísze természet utáni virágábrázolás nyomán alakult ki, azonban csakhamar stilizálódott, mivel a szűcsök egymás díszeit igyekeztek utánozni. A virágelem annyira uralkodóvá vált a szűcshímzéseken, hogy pl. Dorogi Márton a kiskunsági bundák ornamentikájának vizsgálata során a virágdíszek egyeduralmát állapíthatta meg. A kunsági kisbundák motívumai mindössze három-négy alapformára - rozmaring, bimbó, rózsa, tulipán - vezethetők vissza. A bundán alul körbefut az ún. aljkoszorú virága széles csíkban, amelyre ráépül a bokorvirágkompozíció. Ebben rozmaringszárak futnak felfelé s tulipánfejben végződnek. E dísz mindkét oldalán rózsák, bimbók vannak s az együttest olykor rozmaringleveles koszorú veszi körül. A díszítést az ún. nagyrózsás koszorúvirág zárja be. A rózsamotívum térhódítását mutatja a mézeskalácsokon való megjelenése is. Szabadfalvi József kutatásaiból tudjuk, hogy a virágos díszítmény a 19. században terjedt el és vált uralkodóvá. A híres debreceni mézeskalácsszivek ornamense a levelekkel körülvett rózsa, margaréta. A nagyobb mézeskalácsokat ejzolt rakottrózsával díszítették. Arra törekedtek, hogy az élő rózsa lehetőleg minél pontosabb mását ábrázolják. Külön készítették a szirmokat és a leveleket s nagy gonddal keverték ki a virág színeit. A népi cserépedények díszítő elemeiként általánosan ismert és elterjedt a virág. Az ősi s a középkorban még a népművészet ornamenseit determináló geometrikus mintakincsben a 15-16. században már helyet kap a virágmotívum. A reneszánsz s a török hódoltság időszakáról Fél-Hofer-Csilléry írják, hogy a fazekasságban egyes formákat és díszítésmódot török műhelyek hatására, ill. a reneszánsz mintakincsre lehet visszavezetni. A magyarságnak ebben a