Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Az egyén szerepe a népszokásokban

Az eddigiekből is kitűnhetett, hogy az idevonatkozó kérdések szerteágaznak és a közösséget forradalmi tettekre serkentő egyedektől a népélet legkisebb jelenségében a többiektől eltérő szerepet játszó személyig, az individuumnak igen változatos típusait figyelhetjük meg. Nem kétséges azonban, hogy esetenként más és más irányból kell az egyéni hatóerő kérdéséhez közelednünk. Egészen más problémák merülnek fel - azonos elvi megállapítás mellett is -, ha pl. a politikai vagy gazdasági jellegű megmozdulásokat szervező, irányító egyének, kimagasló egyéniségek és a közösség viszonyát tekintjük, vagy ha pl. a farsangi játékok változásában, alakulásában mutatkozó egyéni hatóerők mozgató rugóit tárjuk fel. Valójában mindkét esetben az individuum áll előtérben, azonban szükségtelen hangsúlyoznunk, hogy az individuum tevékenységét nagymértékben meghatározza a miliő, amelyben él, illetőleg az a szokás, hagyomány, amelyben mint „kiemelkedő" egyénnek szerepe, jelentősége van. Tulajdonképpen az egyéniség és az „anyag" egymásra hatnak: a közösség, a hagyomány az egyénre, az egyén pedig - és itt már a kiemelkedő individuumról van szó - lényegében többszörös erővel szemben, olykor önmagát is legyőzve - fejti ki hatását. Ezek előrebocsátásával kell az egyéni hatóerőket a népszokások életében vizsgálat alá venni. A következőkben az egyéniséget, az egyéni hatóerőt, mint a népszokások életét és fejlődését befolyásoló tényezőt konkrét példák fényénél vizsgáljuk, természetesen kiindulásunknál nem mellőzhetjük az egyénnel bizonyos vonatkozásban szemben álló közösségnek a hagyománnyal szemben tanúsított magatartására való utalásokat. A szokások rendkívül tág lehetőségeket nyújtanak az egyéni és közösségi erők cselekvő és alkotó kibontakozásához. A szokások alkalmazása, gyakorlása egy bizonyos időpontban (pl. karácsony, farsang) egyszerre érinti a közösség minden tagját. Ez az állapot valójában még akkor is előáll, ha valamely szokás gyakorlásában egy meghatározott alkalommal (pl. lakodalom, temetés) tényleges értelemben a közösségnek csak egy része vesz részt. Vagy abban az esetben is, ha nem vagy kor szerint csoportosulva hajtanak végre egy szokást (pl. villőzés, májusfaállítás, legényavatás). Az epikus és lírai műfajok előadásánál - funkcionálódásánál -