Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
A Lytierses monda és a megkötés szokása
kötik körül, melyből a váltság hajdan pengő húszasokból állott, most azonban egy vagy két akó bor is megteszi." 4 A Sajó-völgyi közlésből különösen fontos számunkra a megkötés szokása, amelynek a gyakorlatát több mint száz év múltán a recens hagyományban még megfigyelhettük. Sajónémetiben a fenti adathoz hasonlóan a tulajdonosnak úgyszintén a lábát köti meg a marokszedő asszony. A gömöri, borsodi, abaúji és zempléni területeken a megkötés aratáskor a nagyüzemi gazdálkodás bevezetéséig általánosan gyakorolt szokás volt. Hétben (Sajó-völgy) a gazda rendszerint az aratás első napján ment ki a búzaföldre. Olykor az aratókkal együtt ment, hogy megmutassa, melyik táblát kell vágni. Ilyenkor az arató néhány vágással megkezdte az aratást, a félkezes a levágott búzából egy maréknyit felkapott, gyorsan a gazdához ugrott és a két karját a deréknál körülkötötte. A gazda a feloldozásért áldomást fizetett. Gyakran, amikor a gazda először ment az aratókhoz, már vitte a bort és a kalácsot, amellyel magát kiváltotta. Ha más alkalommal ment ki a földre, akkor is vitt egy-egy demizson bort. Az aratók azzal fogadták: „Hozta-egazduram a lámpást?" Alsószuhán (Szuhavölgy) a félkezesek búzaszálból díszített kötelet készítettek. Amikor a gazda az aratókhoz ért, két asszony hozzászaladt és a karját megkötötték vele. A többiek kiáltották: „Tekintetes úr, megkötöttük, vágja ki magát!" Vagy: „Megkötöttük a gazdát, vágja ki az ingujját!" A tekintetes úr, vagy a gazda egy legénynek pénzt adott, beküldte a kocsmába, hogy vegyen pálinkát. Hozatott szalonnát, kenyeret is. Ha gazdag áldomás volt, akkor az aratók azt mondták „No, jól kivágta az ingujját!" Hasonló volt a szokás Szuhafőn (Szuha-völgy) is. A búzából, virágokból font csokrot rákötötték a gazda karjára, szerencsés aratást kívántak. A messzebb levő aratók odakiáltottak: „Megkötöttétek-e már a gazdát?" A félkezesek válaszoltak: „Megkötöttük már a gazdát, oldja ki, ha tudja, magát!" Azt is kiáltották: „Éljen a gazda!" Volt olyan arató, aki verssel köszöntötte a gazdát. A gazda megvendégelte az aratókat. Előfordult, hogy pénzt is adott a kaszásoknak, a lányoknak pedig cukorkát. 4 Báró Prónay Gábor: Vázlatok Magyarhon népéletéből. Pest, 1855. 10.
