Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban
eltüzelték. 105 A búzababát az aratási menetben leginkább a bandagazda leánya vagy a bandagazda markosa vitte. Egy alkalommal a búzababával megkerülték a falut. Az aratóbálban táncoltak vele és tánc közben széjjeltépték a búzabábut. A dévaványai aratók érdekes szokása a gamó „megfojtása", „megölése". A gamót aratás befejezésekor kendővel összekötözték, felakasztották egy fára, hogy „megfulladjon". „Na most már felakasztottuk, el kell vágni a nyakát, hadd folyjon a vére". loe Ezt a szokást azonban csak a déva ványai aratási hagyomány összefüggései miatt említem, nem az antropomorf bábuval való kétséges kapcsolata miatt. További kutatás szükséges annak megállapítására, hogy a Nagy Magyar Alföldön hol ismeretes az aratási szalmabábu. Furtán (Hajdú-Bihar m.) idős parasztemberek emlékeznek még arra, hogy a marokszedők aratás végén búzaszálakból figurákat készítettek. Ezek között szalmababa is volt, amit a gyerekeknek adtak oda. Más szerepére, funkciójára azonban már egyáltalában nem emlékeznek. 107 Az első és az utolsó kéve jelentőségéről az aratási szokásokban lényeges adatok tanúskodnak. Nádudvaron a bandagazda (az első ember) az utolsó kévét az első kereszthez viszi és az első kévéhez állítja a következő mondással : „Hála Istennek, épen és egészségesen végeztünk az idei aratással is". Az első kéve az első kereszten áll. Több helyen átkötötték, a katolikus aratók kereszt alakúra formálták. A második világháborút megelőző években még szokásban volt, hogy amikor az arató csapat az első kereszt búzát levágta, minden arató és marokszedő levetette a lábbelijét és mezítláb körbejárta a keresztet, a felállított első kévét, mindaddig, amíg a tarlót 105 Saját gyűjtésem, 1965. Átvételi kérdésekről is beszélhetnénk, mivel a Dévaványához tartozó uradalmakba Párád vidékéről jöttek az aratók. Somogyi Istvánné 53 éves és Vass Antal 64 éves dévaványai lakosok szerint az uradalmi aratók búzababát nem készítettek. A hegyvidékről, az északi megyékből jött aratókat bűszoknyásoknak nevezték és kapcsolatban nem álltak velük. Egyébként, ha az alföldi aratási hagyományban elszigeteltnek tűnő búzababát mindenképpen átvétellel magyaráznánk, a formai átvételen túl aligha értenénk meg a búzababa szerepét a gazdának való átnyújtásban, a búzababának a gazda által való szíves fogadását és megőrzését. 106 Schwalm E. gyűjtése, 1965. Ezúton is köszönetemet fejezem ki Schwalm Editnek, aki az anyag feltárásában közreműködött. 107 Saját gyűjtésem, 1965.
