Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban
lachot a lemaradt aratók gabonájában helyezték el. Dél-Uistban a cailleachot egy járáson belül küldözgették egyik embertől a másikhoz, aszerint hogyan fejezték be az aratást. Az utolsó tartotta magánál s neki kellett „táplálni" egész télen át. A múlt században ismert hiedelem volt az, hogy akinél a cailleach marad, szerencsétlen lesz. Elveszti vagyona egy részét, esetleg meghal ő maga. Skócia néhány helyén annyira féltek a caitteachtóX, hogy aratás idején egész éjjel virrasztottak, nehogy nekik küldjék a cailleachot. Nemcsak egyik gazdától a másikig küldözgették a cailleachot,, hanem járásról járásra. Ennek nyomán sokszor véres összetűzések származtak. Egy gazdálkodó eiggi Cili Donnanban a felöltöztetett öregasszonyt laigi szomszédjának küldte el. Egy cseléd vitte a cailleachot. Mielőtt azonban elhelyezhette volna, észrevették és menekülnie kellett. A farmer üldözőbe vette, többször rálőtt, de elhibázta. Egy 16. századi adat szerint a cailleachot Ormicleitből Gerinishbe egy lóhátas futár vitte, aki az öregasszonyt a még lábon álló gabonába tette. Észrevették és megölték. 68 Az antropomorf szellemlények között említi Mannhardt W. és őt követően Rantasalo A. V. a norvég skurekailt, az aratóembert, aki láthatatlanul egész éven át a szántóföldön tartózkodik és gabonával táplálkozik. Az utolsó kévében „megfogják". Ebből a kévéből ember alakú bábot készítenek. Dániában hasonlóképpen emberalakúvá formálták az utolsó kévét és azt gammelmandennak, öregembernek nevezték. Virággal díszítették fel és az utolsó rakománynyal vitték haza. Az esetek többségében azonban az antropomorf bábut a szomszéd még le nem aratott földjére vitték. Az utolsó kévét egyik aratónő sem kötötte szívesen, mert a neve rugjaelling (rozsöregasszony), bykjällingen (árpaöregasszony) vagy pedig zabaratásnál havrekjallingen (zaböregasszony) lett. 69 Finnországban - majd mint látjuk - az öreg helyét a menyasszony foglalta el, amely azonban csak szóformai különbség és a lényeget alig érinti, különösen ha pl. a skót Maiden előfordulására gondolunk a cailleach társaságában. Mielőtt azonban ezekre a kérdésekre rátérnénk, az öreg ked68 Maclean C. I.: i. m. 195-196. 69 Rantasalo A. V.: i. m. 51-54, 57.