Módy György: Képzőművészeti írások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 34. Debrecen, 1978)

Dankó Imre: Előszó

Az utóbbi negyedszázad Debrecenének képzőművészeti életében az örvendetes fellendülés mellett tapasztalható, hogy a helyi erők háttérbe szorulnak. Az a sajátosan helyi, de igényeiben a városon, megyén túlmutató művészet, ami az 1920-as évek közepétől az 1950-es évek végéig Blattner, Hrabéczy, Holló, Senyéi Oláh, Káplár, majd Gáborjáni Szabó és Félegyházi és még mások egymásétól oly sokban különböző, de bizonyos tényezőkben azonos munkásságában kifejezésre jutott, napjainkra föloldódott és eltűnik egy újabb, kevésbé helyi, a korábbinál sokkal differenciáltabb művészetben. Ma már ezt a sokrétűsége ellenére is egységesnek ható, sok törekvésében egyező debreceni művészetet hagyományként kezelhetjük. Még akkor is, ha egyes kimagasló egyéniségei még évekkel ezelőtt, vagy még napjainkban is tevékeny alkotók. Meggyőződésünk, hogy ez a hagyomány értékes. Felhasználásával, hatásaival gazdagítani képes mai és holnapi művészetünket. Az arra hivatottaknak a feladata, hogy ez a hagyomány valóságos ható tényező, erjesztő erő legyen mai törekvéseinkben, munkánkban. Ebből a meggondolásból kiindulva — egyúttal igazolva azt is, hogy ez a művészet kitermelte a magához méltó kritikát, művészettörténeti analízist is — határoztuk el, hogy közreadjuk Módy György képzőművészeti írásait, illetőleg képzőművészeti írásaiból egy válogatást. E közreadásnak a már elmondottakon kívül az is célja, hogy a régóta, hosszú időn át eredményesen tevékenykedő munkatársunk egyébként ma már nehezen hozzáférhető Alföld számokban megjelent, csak kutatók számára elérhető írásai együvé kerülve az ő munkásságának eredményeire is felhívják a figyelmet. A szerző történész-muzeológus, de képzőművészeti érdeklődését illetve az érdeklődésen jóval túlmutató képzettségét ifjúkorából eredeztethetjük. A gimnáziumban Félegyházi László és Senyéi Oláh István voltak rajz- és művészettörténet tanárai — Félegyházinál több éven át külön tanult rajzolni és akvarellezni. 1943 nyarán Debreczeni Tivadartói szobrászati alakrajzot tanult. Érdeklődése azonban ténylegesen nem a képzőművészet felé vitte, hanem a művészettörténet felé. Szerencsés helyzetben volt. Egyetemi tanulmányai alatt művészettörténetet a maga is jeles grafikus, festő Gáborjáni Szabó Kálmántól illetve a klasszikus művészet nagy értőjétől és kutatójától, Járdányi-Paulovics Istvántól, esztétikát pedig a kiváló zenész, zenekritikus filozófia professzortól, Tankó Bélától hallgahatott. Személyes ismeretség, majd barátság fűzte Menyhárt Józsefhez, Gáborjáni Szabóhoz, Holló Lászlóhoz. Volt tanáraival, Félegyházival és Senyéi Oláhval bensőséges kapcsolata töretlen maradt. 1949-ben, úttörő vállalkozásként foglalkozott a debreceni nyomda könyvművészetével és a debreceni könyvkötők sajátos, művészetileg korábban alig méltányolt, a maga nemében egyedülálló tevékenységével. Már ezek az első képzőművészeti írásai is elkötelezettek. Elkölt