Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

ban a tengeriföld végébe ültettek. Ide kerültek az újonnan meghonosodó növények is. 2. A Kaszálló, a Berettyón túli vegyes földek, melyen nem alakult ki forduló rendszer annak ellenére, hogy mind több rétet feltörtek, erdőt kiirtottak s itt viszonylag jól termő földparcellák keletkeztek. 3. A soha fel nem osztott, közös legelő, melyet a falu lakossága a legutóbbi időkig szabadon, minden vagyoni megkötöttség nélkül használhatott.

120 Könnyen megállapítható, hogy a határszerkezet elsősorban az állattartásnak kedvezett. A nyomásrendszerben művelt földek fele, majd harmada természetszerűleg legelővé vált, vagy takarmánytermő területté alakult. De a fordulórendszertől függetlenül a betakarítás után az egész határ, szántóföldek és kaszálók, saját és bérelt földek felszabadultak a különböző állatfalkák vagy akár a magános legeitetők számára is. III. Bérelt és vásárolt földek. A saját, örökös földek és a bérelt, vásárolt birtokok sohasem különültek el egymástól, hanem azok lényegében ökonomikus egységet alkottak. A nagyobb területeken — pl. a nagymarjai pusztán — a kismarjai határszerkezet ismétlődött meg (forduló, szabad és közös földek), de a szabadulás szempontjából a határt egységesnek fogták fel, vagyis ez a bérelt földekre is kiterjedt. Ez a rend csak az 1935 után megszerzett területeken bomlott fel, mivel itt — legalábbis a szántó földeket — mindenkinek egy tagban adták ki. így itt az 1940-es években már kezdtek épülni a tanyák, kezdett kialakulni a tanyás gazdálkodás. A más határokban levő földeket a kismarjaiak „hazulról" művelték, vagyis ott nem rendelkeztek külön majorsági épületekkel. A közelebbi falukból esténként hazajöttek, vagy ottani rokonoknál szálltak meg, a távolabbiakon olyan egyszerű tanyaszerű épületeket emeltek, amelyekben néhány napon át meghúzhatták magukat. így aztán hazulról vitt étellel addig tartózkodtak ott, míg egy-egy munkafázist be nem fejeztek. Ne feledjük, hogy Kismarja valójában sohasem tudott kiemelkedni a kisszerű, falusias állapotokból. A földszerző törekvések ellenére állandóan földszűkében élt, hiszen az egy főre eső földterület sohasem éri el a 10 holdat. Kismarja sohasem számított a módosabb faluk közé. Különösen nem az első világháború után, amikor a trianoni határok miatt jószág kereskedelmi hagyományai is megcsappantak. Ettől kezdve különösen a szegénység lett a falu általános jellemzője.

121 A korábbi évszázadokban a szűkhatárú város fő gazdasági bázisát az állattenyésztés adta. Saját, és bérelt legelőin, jó szénát termő rétjein messze földön híres szarvasmarhákat tenyésztettek, de számottevő lehetett ló, sertés, baromfi, talán juh állományuk is.

122 A község állatállományáról a 15. sz. kimutatás ad tájékoztatást. Az egy adózóra jutó állat szám, mint a fenti táblázat mutatja, 6—10 db számos állat. Egy 1200 D-öles holdra a XVIII. században 2—3, a XIX. század második felétől î-—1,4 számos állat jut. Az országos és a megyei átlagot tekintve is, ez számottevő állatállományt jelent. De arra is gondolnunk kell, hogy ez a valóságnak csak része, hiszen a teljes állatállomány számbavétele itt szinte lehetetlen. Az állatállomány száma azonban önmagában még nem mutatja meg gazdaságtörténeti jelentőségét, hiszen az emberek „megélhetése" olyan komplex jelenségeknek a függvénye, melyekben az állattartás csak egy komponens a sok közül. A gazdálkodás minőségét azonban híven tükrözi az egyes állatfajoknak az aránya. Kétségtelen, hogy a különböző összeírások ezen a téren is torzítanak, hiszen nem következetesen tüntetik fel az egyes állatcsoportokat. Tudjuk, hogy a sertésállománynak pl. csak kisebb része, az anyakocák voltak adókötelesek, de az sem