Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

Kismarja állandó, és a XIX. század második felétől fokozódó földéhségét azonban a pusztabérlet nem tudta kielégíteni. így minden lehető alkalmat igyekeztek megragadni határuk terjesztésére. Az egykori Kasza pusztához tartozó Dobogó nevű mocsaras területet már a XIX. század közepén megszerezték. 1932ben gróf Zichy Máriától megvásárolták a 187 kat. hold 1579 D-öl területű Csere elnevezésű határrészt, mely már eddig is feltűnő idegen testként ékelődött be a kismarjai határba.

110 Jellemző, hogy a szerződés 50 kismarjai lakossal jött létre, akik maguk közt parcellázták fel a cserét. A község azonban valami módon mégis szert tesz itt kb. 30 hold földre, mert az első világháború után ebből elégíti ki három volt csendőr tiszthelyettes vitézi telek járandóságát. A két világháború közt az egyéni gazdák a felsorolt szervezett földszerzési akciókon túl maguk is igyekeztek minél több idegen, volt uradalmi földet megszerezni. E földek összege 1944-ig kb. 250—300 kat. holdat tehetett ki. (Nyilvántartásukról nincs feljegyzés, csak a kataszteri birtokívek változásaiból lehet nyomon követni.) A község főjegyzője László László ügyesen használja ki a kor egyéb földszerzési lehetőségeit is. így 1935-ben a Gömbös-féle ún. telepítési törvény ürügyén a Beöthy birtok késői örököseinek (Szunyogh Sándor, Váradi Szabó János és Incze Lipót) birtokaiból mintegy 850 holdat osztanak ki kismarjai földigénylők közt, holdanként 425,— Pengős áron, melyet a OKH közreműködésével 25 év alatt kellett volna kifizetni a vevőknek. E kedvezőnek mondható földvételt elsősorban az élelmesebb kisparasztok használták ki. Ebben az időben a kismarjai földeken egy hold földnek már kb. 1600,— Pengő volt az ára. Ha tehát valaki itt egy hold földet eladott, az új osztásban 8—10 holdnak az előlegét befizethette. Néhány kisgazda így 40—50 holdas tagot igényelt — s kapott is — a „Szunyogh földön". Legtöbben azonban szerényen, 5—10 holdas parcellákat igényeltek. 10—15 holdas „farmokat" vettek a jegyző, segédjegyző, orvos is. Voltak az igénylők között korábban földnélküli szegényemberek, cselédek is. A terület még nagyobbodott az 1930-as évek végén, amikor a zsidó törvények értelmében az Incze-féle birtokot teljes egészében felosztották. Kismarja néhány száz holdat szerzett itt, melyet már nagyobbrészt volt földnélküli szegényemberek kaptak meg, 2—5 holdas parcellákban. Az itteni tulajdonosok közös elhatározással egy szőlőskertet is telepítettek, mely ma is megvan, erősen romlott szőlő állománnyal. A gazdasági világválság után, főként 1936-tól, részben talán az említett nagyobb földszerzési kampányok hatására, nagyarányú mozgás indult meg a kismarjai földeken is. Ennek folytán megindult egy bizonyos társadalmi átrétegződés. A falu egykori élenjáró gazdái földjeik folyamatos osztódása révén lassan háttérbe szorultak sok újonnan feltörő, volt kisparaszttal szemben. „Világnyövő" előnévvel ellátott Nagy Sándor az 1920-as években nincstelen cseléd volt s 1944-re kb. 50 hold földet szerzett, négy szobából álló házat épített s a falu egyik tekintélyes embere lett. Ö talán a legszélsőségesebb példa, de még kb. 20—30 más családot lehetne említeni, akiknek sikerült a megélhetésükhöz szükséges földbirtokot megszerezniük. A korábban vázolt demográfiai tényezőkből következik, hogy a kismarjaiak földbirtok bázisát befolyásolták az ún. extraneusok, vagyis azok, akiknek más határokban volt több-kevesebb földje. E földekről összefüggő áttekintésünk nincs, annyi azonban bizonyos, hogy kb. 100—120 család esett ebbe a kategóriába, vagyis több-kevesebb idegen határban levő földet művelt. Legtöbben a pelbárthidai földekre jártak földjeiket művelni, de minden olyan faluban voltak kismar-