Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
II. A nép és a föld
közszükségletre fordították. 47 E földeket a különböző adóösszeírások nem tűntették fel. De a személyi tulajdonban levő földek felsorolása sem teljes. 1787-ből maradt ránk egy „földkönyv", mely a határ egyik felének, az ún. Kaszálló-nak a tulajdonosait sorolja fel, a tulajdonukban levő parcellákkal s ezek területével. Mértékegységül itt 1600 •-öles holdakat vettek. Az eredmény: 142 tulajdonos, 1462 darabban összesen 882 hold, 570 D-öl földet bírt. A Kaszálló a kismarjai határnak kb. a felét tette ki. Sajnos, hogy a határ másik, fontosabb feléről, ahol az ún. forgó földek voltak, nem maradt ránk hasonló feljegyzés. Azonban ebből is megállapítható, hogy a XVIII. század második felében a lakosok már művelték a határ jelentős részét, csaknem azt a területet, melyet az 1887-es kataszteri felmérés alkalmával. Az e korból ránk maradt adóösszeírások tehát mindig csak kisebb részét tüntették fel a tényleges határnak. Egy 1815-ből való határjárás, 49 korabeli jegyzőkönyvekből kigyűjtött határnevek alapján az 5: számú térképen rekonstruáltuk a falu 1800 körüli határát. A térképről is kitűnik, hogy maga a falu a mocsár kellős közepén, egy szigeten helyezkedik el. Víz veszi körül s nyugaton egy szomszédos szigeten találjuk a falu zöldséges, illetve szőlős kertjét. (Sziget erdő) A kertbéli parcellákat a belső telekkel is rendelkező lakosok bírták, de annak felügyeletét, s felette a joghatóság szerepét a városi önkormányzat látta el. A Sziget valószínűleg eredetileg erdő volt, mellyel a város rendelkezett s így osztották ki kerti parcellákként. 1745-ben még „Sziget erdő"-ről szól az írás, de ekkor már csemetefákat és szőlőt is találhattak benne. A kertet ekkor már gyepű vette körül, melyet a tulajdonosoknak kellett gondozni. 50 A város kertjét legeltetés ellen mindig tilalomban tartották. 51 Nem sokkal később már káposztát, petrezselymet s más zöldségfélét is termesztettek a kertben. 52 A gyepűn át kapun lehetett közlekedni, melyet éjszakára mindig bezártak. A Sziget kertet végül 1834—1835-ben házhelyek céljára kiosztották. 53 Azt is megmutatja a mellékelt térkép, hogy a határ már a XVIII. században három minőségi egységre tagolható. 1. A falutól délre elterülő, ún. „Kismarjai földek", 2. a falut körülvevő s attól északra egészen Pocsaj községig elnyúló erdős legelő s 3. a számtalan ágra szakadt, különböző erekkel összefűzött Berettyó folyásán túl elterülő Kaszálóra}^ Az első rész főként hátas föld, közepes minőségű vályogtalaj, itt-ott szikes foltokkal tarkítva. E határrészen alakultak ki szántóföld fordulók. Ismert határnevek ezen a részen: Temető hát, Samarfánál, Annák halma, Rókájuk, Középdűlő, a Sós útnál, Rakottyás, Rakottyás lapos, Akasztófa dűlő, Nagysziget, Bodzás hát, Kisrét-hát, Freeze, Tibor halma, Tó ska, Bódi-zug, Szemetes tó, Sinyi halma. A mintegy 1242 holdat kitevő legelőt számtalan ma is megfigyelhető ér szabdalta kisebb-nagyobb szigetekre, zugokra. Hátasabb részein a XVIII. században még tölgyerdők díszlettek, némely helyen járhatatlan tavak, vizek, mocsarak tarkították. Egyes laponyagos részeken azonban jó fű termett, melyet helyenként meg is kaszáltak, de legfőképpen elsőrendű legelőül szolgált. A legelő határnevei a következők: Libalegelő, Róna, (mindkettő közvetlenül a falu északi szélén), a Nagy kútnál, Tótok erdeje, Óriás erdő, Réj, Csetnek zug, Hájog szeg, Panyikás, Komlós, Tompa fok, Farkaslik-hát, Sebesér-hát, Zálogos, Csere, Óriás kút, Vékony ér, Fadgyas, Éghiggya, kútnál, Várnál, Foka lapos. A határ harmadik egysége az ún. „Kaszálló", vizekkel, mocsarakkal ugyancsak át meg átszőtt terület. Kiemelkedő szigetein még a XVIII. században itt is sok helyen ős tölgyesek díszlettek, mint azt a Sötét erdő, Vasad erdő, Palló erdő határnevek is jelzik. Nagyobb részét a XVIII. században még kaszálóként hasznosították. (Vágórét, Sovány rét, Szűcsök rétje,Kéri kaszálló, C s onta-sziget, Szarvassziget, Oszlányisziget, Vajó-rét, Biri, Biri-sziget, Táborhely, Ordító.) Már a XVIII.