Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

Bevezető

„A magas állásban lévőknek tágasabb terük van szép és nemes tettek véghez vitelére, de szerintem bármely csekély foglalkozású légyen bár valaki, ha a kötelesség vagy a sors által reá szabott teendőknek híven megfelel : hazája és nemzetének becsületére válik." Osváth Pál Kismarja: falu az országban, csepp a népek tengerében. De e csepp — mintegy négyszáz család — magában hordozza a történelmet, kicsiben maga a történelem. Hiszen lényegében részei, részesei az eseményeknek. Ugyanazok az erők irányítják tetteit, csupán az a kérdés, hogy a megmaradásért való küzdelmeit, termelő munkáját, hétköznapjait és ünnepeit honnan, milyen nézőpontból szemléljük? Hiszen a falu, ez a „mikrovilág" éppen úgy őrzi a történelem lényegét, mint ahogy a csepp víz a tengerét: ugyanazok az elemek alkotják; élő, gondolkodásra képes emberek, akik között vannak kiemelkedő egyéniségek és egyszerű jellemek, vannak uralkodni vágyó csoportok, hátrányos helyzetbe szorult kicsinyek, akik „elnyomott"-nak érezve magukat, igyekeznek utat törni maguknak a jobb megélhetés, a magasabbrendű élet felé. Szóval e négyszáz család kicsiben végigéli s a maga számára megformálja saját történelmét. Ugyanakkor e mikrostruktúrák mélyreható vizsgálata nélkül nem érthető meg az ország története sem. Ha a falut mint egy nagy szervezet élő sejtjét fogjuk fel, nyilvánvalóan számba kell venni azokat a csatornákat, éltető nedveket, melyek bekapcsolják a nemzet nagy egészébe. A falu belső életét vizsgáló mikroszkopikus elemzés tehát csak akkor adhat reális, általános érvényű képet, ha látjuk az összekapcsoló, kivezető és betorkolló hajszálereket is. E nehéz feladattal nem könnyű megbirkózni a helytörténetírónak. Éppen olyan hiba, ha lokálpatrióta elfogultsággal túlbecsüljük e mikrovilág jelentőségét, mint ha nem vesszük észre a benne munkáló belső erőket, törvényszerű összefüggéseket. Ebben a szemléleti rendszerben azonban fontos, hogy az apró, jelentéktelennek tűnő forrásokat is — mint diagnosztikai jeleket — elfogulatlan józansággal legyünk képesek értékelni. Ha ez sikerül, akkor bizonyos, hogy a vizsgált mikrovilág „lázgörbéi" pontosan jelzik a kórképet, mely a nagy társadalomra is jellemző. Ennek tudatában kezdjük el megrajzolni Kismarja életrajzát. Felidézni rég letűnt ősöket — akik közt ott porladnak az író ősei is —, küzdelmeiket, törekvéseiket a megélhetésért, az előrejutásért, az igazért, a jóért.