Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

alól" újból felmentette.

88 így a közösség megújított szabadságával „példamutató, virágzó" állapotot tudott teremteni otthonában.

89 Ezzel a kismarjaiak szabadságküzdelmének egy szakasza lezárult. A lakosság s különösen a tisztségviselők szívós ellenállása megmentette a privilégium sarkalatos pontjait, különösen azokat, amelyek a földesúri függés alól mentesítették őket. A XVIII. század közepére azonban a XVII. század elején megfogalmazott kiváltságpontok egy része korszerűtlenné vált, mert az állam és az igazgatás egész konstrukciója megváltozott. Éppen ezért a privilégiumlevélben megfogalmazott pontok az 1738-as ítélet nyomán az eddigiektől eltérő, új értelmezést nyertek. Mindenekelőtt az állami terhek viselésével kapcsolatosan kellett új álláspontot kialakítani. Az erdélyi állam megszűntével az erdélyi országgyűlés által kivetett taxa korszerűtlenné vált. Mint láttuk, az 1700-as évek elején a taxát a szepesi kamara szedte be, de ebből — a kamara kapzsisága, még inkább a tisztázatlan jogi alap miatt — viták keletkeztek. Éppen ezért most igyekeztek olyan állapotot teremteni, mely a kismarjaiak — jogosnak ítélt — önérzetét is támogatta, ugyanakkor az állami adó összegét nem csökkentette. A kismarjaiak önérzetét azzal erősítették, hogy ettől kezdve Bihar vármegye a kismarjai kommunitást mint testületet nemesnek fogadta el. A város „in corpore" mint egy földesúr úgy tekintetvén, a maga allodiális vagy regale jövedelmei után semmiféle állami, egyházi és földesúri adót nem fizet, hanem mint más nemes ember, háborús időkben insurgál (lovas katonát állít) vármegyei restaurációk alkalmával pedig mindenkor vótumot ad.

90 Ez a kivételes jogi állapot lényegében a privilégiumlevél I., 2., 3., 5., 11., 13., de különösen a 12., 14., 16. pontjaiból levezethető volt, hiszen az, havalaki személyében több közrendű polgár helyett szavazhat, akit nem lehet közvétségekért elfogni, börtönbe záratni, aki halálos ítéletet is hozhat, akik különböző regale jogokat bírnak (malom, kocsma, mészárszék, vásártartás), akik adómentességeket élveznek, akiket nem lehet eladományozni, a XVIII. századi logika szerint csak nemes lehet. Értelmetlenné vált a 6. pont, mely éppen azt hangsúlyozza, hogy a helység nem nemesi jogon bírja kiváltságait. Ha azonban az egész közösséget, annak minden egyes tagját nemesnek fogadnák el, akkor az államnak mindennemű adóról le kellene mondani, hiszen a nemesek teljes adómentességet élveztek. Adót azonban a kismarjaiak korábban is fizettek. így nyert megfogalmazást a „kollektív" nemesi cím. A nemesi jog megtestesítője a „Nemes Tanács" lett. A tanács, amely továbbra is élvezte a korábbi autonómiáját, megtarthatta bírói jogkörét halálos büntettek esetén is, adómentesen kezelhette regale jövedelmeit, szántóföldjeit, legelőit, erdőit, halászó vizeit. Az „in corpore" nemesség a lakosságnak akkor is gyakorlati hasznot jelentett, ha maguk személy szerint nem voltak is nemesek. Hiszen a közös földeket végeredményben a lakosok használták. Ugyancsak a lakosság érdekeit szolgálta a malom, melynek szombatnapi vámbevételét továbbra is az iskolák és az egyház fenntartására fordították. A kollektív nemességnek maradtak személyekre lebontható előnyei is. így minden kismarjai polgár továbbra is vámmentességet élvezett a hidakon, vásárokon.

91 Azt a jogukat is megtarthatták, hogy a megyegyűléseken két közrendű polgár helyett szavazhattak.

92 így nem csoda, ha gyakorlattá vált, hogy a bíróságot viselő famíliák bíróságuk letelte után is viselni kezdték a „nemzetes" címet, holott személy szerint nem rendelkeztek armálissal. Ez a szemlélet a hagyományba olyan mélyen beivódott, hogy egyesek még a XIX. század végén is viselték e címet. A XVIII. századi joggyakorlat 1738 után a lakosság házát, földjét „privát" vagyonnak tekintette s azt az ekkor szokásos dica adó fizetésére kötelezte. Mint