Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

IV. A NÉPI KULTÚRA VÁLTOZÁSAI Jaj istenem, jaj de bús, Kinek az ítele hús. Lám az enyim gombóta, Csókolom, aki gyúrta. A paraszti gazdálkodás technikája A „felette szűk határ", mely — mint láttuk — igen változatos módon tagolódott, a gazdálkodásban is nagyfokú alkalmazkodóképességet követelt meg. A kismarjai parasztgazdaság alapvető jellemvonása éppen a széttagoltság, illetve a sokoldalúság. Legelső cél itt is, mint másutt az volt, hogy az ember és az állatok részére szükséges növényeket megtermeljék. Ugyanakkor a megélhetés fő forrását az állatállomány képezte. A két fő ág összefonódása a gazdálkodás bonyolult mechanizmusát, tulajdonképpen a gazdálkodás organizmusát jelentette. A XIX. század végéig alapvető terményük a búza volt, illetve a XIX. század végéig elég gyakori volt a kétszeres, mely a búza és a rozs keverékéből állt. Tisztán rozsot nagyon keveset vetettek. A búzának két változatát ismerték, az őszi és a tavaszi búzát. Utóbbit csak akkor vetettek, ha az őszi vetéseket jelentékeny károsodás érte. Az őszi búzát, ha ugarba vetették, háromszor szántottak alá, ha tallóba került (tavaszi után), akkor kétszer.

1 Ez a szokás 1944-ig szigorúan tartotta magát, vagyis a harmadik szántást csak rendkívüli esetben hagyták el. Kismarjában is élt a mondás: „egy szántás egy kenyír, két szántás két kenyír, három szántás három kenyír".

2 A tavaszbúzát természetszerűleg csak egyszeri szántásba vethették, de az 1870-es évek óta ez a terményféleség eltűnt a faluból. A búza a XVIII—XIX. században a vetésterületnek közel 50%-át elfoglalta, a XIX. század második felétől a hármas nyomás bevezetése után a búza vetés összes területe nem csökkent, de a más terményekhez való aránya kb. 30% lett. Alapos számításokkal így is az derül ki, hogy a kismarjai határ termése nem fedezi a lakosság élelem szükségletét, hanem abba bele kell kalkulálni a szomszédos uradalmakban megszerzett aratórészeket s más juttatásokat.

3 A kenyérszűke éppen olyan ismerős volt, mint más szűkhatárú, mocsaras vidékeken. Az Ecsedi láp falvaiban éppen úgy ismerős volt a mottóban idézett népdal, mint Kismarjában.

4 A szűk határ mellett, természetesen itt is számításba kellett venni az alacsony termésátlagokat. Az idézett összeírások szerint a búza itt négy magot hoz, ami köblösönként nem egészen 4 mázsás termésnek felel meg. A 6 mázsás holdankénti átlagot csak a XIX. század végén érik el s 1930 körül érik el a 10 mázsás átlaghozamot. A történetstatisztikai források tanúsága szerint már a XVIII. század közepétől második legfontosabb termény a tengeri, mely az összes termésnek 27— 30%-a, a bevetett földterületnek pedig kb. V

4 részét foglalta el.

5 Ekkor még a tavasz fordulóba vetették. A javított hármas forduló bevezetése után a tengeri külön fordulót kapott: közvetlenül a búza után, a második fordulóba került. Ezután a bevetett földterületnek V

3 részét foglalta el. Gazdasági jelentősége a forrásokból nem tisztázható, de az állatok takarmányozásán túl a mainál nagyobb szerepe volt az emberi táplálkozásban is. Átlagtermése az első világháború végéig 8—10 mázsa holdanként, az 1930-as években új műveléstechnikai kísérleNépdal