Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
III. A társadalom organizmusa
iákat (ez kb. a rudimentista fokozatnak felelhetett meg, de elérhették már a grammatista fokot) s a 12—14 évesek legjobbjaiból kerültek ki a nagy iskolások, akik zöme grammatista, néhány közülük már syntaxista. Mivel nagyon sokszor csak két tanító volt a faluban, csak két csoportot különböztetnek meg: a kis iskolásokat és a nagyobb iskolásokat. Az iskolarendszerben külön egységet képezett a leányiskola. A leányok a korabeli oktatási szintek legalsó fokozatát érhették el: két-három év alatt lényegében csak a zsoltárokat és a kis kátét kellett olvasniuk, míg már az alsóbb fiú iskolában is tanítottak számtant s tudniuk kellett olvasni az „öreg bibliát" is. 122 A tananyagot különben a consistórium szabta meg ugyanúgy, mint az iskolaév kezdetét, végét, az évközi szüneteket. Ezzel kapcsolatban figyelembe vették a mezőgazdasági munkák ritmusát. így az iskolaév már a XVIII. században is szeptember közepétől kb. májusig tartott, de szüretkor, kukoricatöréskor iskolai szünetet rendeltek el, mert ezekben a munkákban a gyerekek is sokat segíthettek szüleiknek. A tanév végén mindig vizsgát tartottak s itt döntötték el, hogy jövőre ki léphet magasabb fokozatba. 123 1850 után az önkényuralom tanügyi reformokat is igyekezett megvalósítani. Uray Bálint debreceni főispán Kismarjába is kiküldte reform alapelveit tartalmazó körlevelét, melynek az lett volna a lényege, hogy a korábbi partikula rendszer megszűnt s ezentúl a felügyeletet az egyházi iskolák fölött is az állam veszi át. Igaz, az ún. „néptanodák"-ban továbbra is a vallásoktatás „túlnyomással bír". A rendelet 8. §-a kimondja: „a különböző nemzetiségekre viszonyrólag a tanodákat úgy kell szerkeszteni, hogy az egyes néptörzsek szükségleteire sajátosságaikhoz képpest lehetségig tekintet légyen. Ha a népség vegyes, két nyelv is alkalmazható". 124 A partikula rendszer azonban később még visszaállt. Az 1866-ban renovált torony gombjában elhelyezett emlékirat szerint ekkor is két iskola volt, egy fiú és egy leány. A fiú iskola az ismertetett három tagozatra oszlik. A nagyobb fiúiskola „academica promotio", ezért minden három év elteltével „a debreceni főiskolából más-más nagyobb fiúiskola tanító — igazgató hozatik". Ebben az időben már a leányiskola is négy osztályos. A nagyobb fiúiskola tanulóinak száma 25, a kisebb 47, a leány 92. Az összes tanulók száma tehát 164. A születések és a 13-14 éves kort megérők számát figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a gyerekeknek kb. 60%-a járt iskolába a kötelező oktatás bevezetése előtt. 125 Az 1868-ban bevezetett kötelező elemi oktatási törvény érvényesítése tehát Kismarjában nem okozott gondot, hiszen mind a megfelelő tantermek, mind a tanerők rendelkezésre álltak. Ennek ellenére a törvény bevezetése után a meglevő öreg „hármas iskola" mellé még két új, egy-egy tantermes iskolát építettek, a hozzá való tanítói lakással együtt. 1928-ban ezek mellett átadtak egy korszerű, két tantermes iskolát, szintén modernnek számító tanítói lakással s mint említettük, 1939-ben felújították a régi „hármas iskolát" is. Mivel az iskola továbbra is egyházi kezelésben maradt, a debreceni kapcsolatok sem szakadtak meg akkor sem, amikor a partikula rendszer felbomlott. Ennek köszönhető, hogy a kismarjai elemi oktatásban mindvégig egy Erdély felé orientálódó, Habsburg ellenes, lényegét tekintve 48-as elvi alapokon nyugvó szemléletet képviseltek az iskolák. A református egyházszervezetnek azonban az iskolák működtetésén túl még más fontos funkciója is volt. A templom, a paplak, az iskola épületek fenntartása, karbantartása, az egyházi adók adminisztrálása éppen úgy, mint az iskolaérett gyerekek számbavétele, a tanítási rend irányítása indokolttá tette egy olyan világi testület létrehozását, amelynek tekintélye valóságos társadalmi súlyt adott az egyháznak. Ez a testület volt a presbitérium, melynek feje a kurátor, ügyintézője (mintegy titkára) az egyházfi, tagjai a presbiterek voltak. A kurátor vezette az
