Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
II. A nép és a föld
152. így tett 1744-ben Szabó Ferenc, aki házát a hozzá tartozó hat szántóföldjével, három kaszállójával együtt az eklézsiára hagyta. V. 637/a 15. Sed. jud. jkv. 1744. júl. 25 ; Hasonlóan Szabó Katalin, aki özvegy korában úgy ment más faluba férjhez, hogy itteni földjét gyerekeire hagyta azzal a feltétellel, hogy azok az ő haláláig évente 400 forintot adjanak neki. Uo. 49. 1823. máj. 16. 153. Uo. 22. Tan. jkv. 1733. dec. 218. 1.; uo. 49. Szerződés 1783. dec. 11 ; uo. 3. 1801. febr. 25; uo. 1829. jan. 3; uo. 1836. máj. 5, nov. 22, 1837. jan. 14, 1846. jún. 23. Ebben az esetben Nagy Sándor azért adja el a Vágórét-ben levő kaszálóját, hogy a Szigeten házat építhessen; uo. 1847. márc. 16. 154. E hagyomány főként a kevés földű kisparasztoknak kedvezett, nem csoda, ha későbbi időben ők voltak legfőbb védelmezői. Varga, 1972. 365. 155. V. 637/a 15. 1742. jan. 19-én 25 embert büntettek meg tilalom ellenére történt favágásért 12 forintra. Hasonlóan súlyos büntetéseket vetettek ki az erdőben való legeltetésért. 1834. jan. 10-én egy pásztort azért büntetnek meg, mert nem a „törsök fa oldalából" növő jövésből vágott botokat, hanem „úgynevezett árva tölgyfa fiatalokat, hogy feje lehessen, tövestől vágott ki". Ezért 12 pálcaütésre büntetik. 156. Már az 1728-as megyei adóösszeírás is megjegyzi: „Erdő oly kevés, hogy tüzelésre sem elég a községnek, ezért kénytelenek más helyről pénzen fát venni. 156/a V. 637/b Kis Maria Várossá 1850/51. évi adóösszeírása; Varga, 1972. 344. 157. Varga, 1976, 8—9. 158. V. 637/a 8. Lit. curr. 1772. febr. 14. „eö Felséghe kegyelmesen parantsolja, hogy a házak minden halasztás nélkül sorba építtessenek olly móddal, hogy a házak az utza felé légyenek építve, nem pedig befelé az udvar közepére". A rendeletnek előbb bizonyára kevés foganatja lehetett, sőt „haszontalan kecsegtetéssel ámító emberek" azt a hírt terjesztették, hogy a felséges királyasszony „e dologban kiadott kegyelmes rendelésétől el áll". Mire a szolgabíró 1773-ban is sürgeti a faluk átalakítását. A rendeletek azonban még évek múlva is sikertelenségről árulkodnak. Uo. 1774. jún. 15 ; 1776. máj. 7. 159. Vö. K. Nagy, 1885. 451. 160. Az építkezéseket mindenütt megszabta a rendelkezésre álló építési anyag és a társadalmi feltételek Vö. Kőris, 1912. 548. 161. V. 637/a 22. Tan. jkv. 1732. 147: Kis Lőrinc „háznak való fát hordott" Patkai István telkére, „az ágasokat fel is ásta". 162. Uo. 40. Tan. jkv. 1756. 163. E favázas építkezés nyomait Kismarjában már nem találtuk meg, de Dél-Biharban, különösen ottani román falukban ma is megfigyelhető. Vö. Györffy, 1915. 104—129 és saját megfigyelés 1976-ban. 164. V. 637/a 31. Tan. jkv. 1781. máj. 17. Fejér András a vályughoz való sár elnyomtatásáért két márjást fizetett Tóth Istvánnak. 165. Uo. il. Tan. jkv. 1828. „motozás történt Mile János konyháján, ahol... a lopott tsirkék már a tűz mellett a fazékba megtaláltattak". 166. Uo. 3. 1817. szept. Inventárium. A leltározók a „kementze és kandalló"-t 3 R. forintra értékelték. Az adatot 1954-es adatközlőim is megerősítették. 167. Uo. 14. Kism. stat. 1757, 1760, 1761. Ekkor még csak a kémények megjavítását követelik, 1832-ben Pető József tüzéről a szomszéd épületek is leégtek. Pető az építőmesterre igyekezett a felelősséget áthárítani, mondván, hogy azok „a tapaszgerenda ketté vágásával eresztették a füstöt a kéménybe", de a tanács véleménye az, hogy „a gazdának magának is ügyelni kell az építőmesterre, és amit károsnak lenni lát, csak gyaníthatóképpen is; azt meg nem engedni köteles". 1864-ben aztán Román József főszolgabíró elrendelte, hogy „jövőre" mindenki szilárd anyagból készíttessen házára kéményt (ez abban az időben a bolthajtásos téglakéményt jelentette). Hogy még ma is felbukkannak szabad kémények, azzal magyarázható, hogy a rendelet alól mentesültek azok, akiknek gyenge háza a szilárd kéményt el nem bírná, de ezek is kötelesek ezután fából, nádból készült kéményeiket vastagon kitapasztani. V. 637/b. Körözvények 1864/5 ja n- 4168. A tájunkra jellemző tüzelő berendezéshez 1. Dám, 1968 247—262. 169. Különben a „vas kementze" vagyis a vaskályha már 1843-as inventáriumban is felbukkan, de nem paraszt házban. V. 637/a 23. Kiss András képíró inventáríuma. 170. Gunda, 1961. 247—268. \-]i.Rec!mitzer, 1899. 99. 172. Varga, 1970. 8—18 (L. 11. sz. melléklet) 173. V. 637/a 8. Lit. curr. febr. 4. „Az fedél alatt, vagyis az Hásziján aludni, gyertyával lámpás nélkül vagy égő szénnel felmenni tilos". 174. Pl. 1825-ben Szántó György telkén. V. 637/a 49. 175. Uo. 3. 1804. júl. 28. Samarja csapszék inventáríuma; uo. 1817. szept. a nagymarjai ún. kettős csapszék javainak felbecsülése. 176. Ilyen I. Sajó Sándor portája, melynek pincéje még a XVIII. század folyamán készülhetett, de volt pince Szántó István portáján is, melyet testvérével való osztozkodáskor „derékban ketté osztottak". I 30
