Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

ban kell értelmezni, hiszen az előbbi kategóriából 124-nek csak háza van. így nem túlzás az a feltételezés, hogy a falunak közel 80%-a a megélhetés minimumának a határán tengődött. A XVIII. századi patriarchális társadalom tehát már a XIX. század közepére átalakult. A felsőbb rétegek további lekopása mellett az alsóbb rétegek mérhetetlen felduzzadása figyelhető meg. Ennek okát elsősorban a beköltöző nincstelenek számának emelkedésével magyarázhatjuk inkább, mint a középrétegek elszegényedésével. Míg korábban a feudális kiváltságaiba zárkózó város meg tudta akadályozni a tömeges beköltözést, most — a Sziget-kert kiosztása után — a lakosság száma csaknem megduplázódott. Ez a folyamat nem állt meg később sem. 1875-ben 340 adózó polgárt írtak össze.

195 Ebből 8 olyan földbirtokos, bérlő, akik lényegében nem laktak a faluban. Átlagon felüli adót fizetett még a Ref. Egyház, Kismarja község és Halász Ferenc, akinek ekkor szárazmalma volt. A többi polgár közül — a korábbi kategóriákat figyelembe véve — 8 tartozott a felső rétegbe (2,5%), a középső réteg 46 fővel már 14,1 %-ra csökkent. Kb. az 1860-as szinten maradt a törpebirtokosok bizonytalan rétege (201 fővel, 61,4%) s aránylag tovább növekedett a nincstelenek tábora; 72 fővel az összes lakosság 22%-át teszik ki. A törpebirtokosokkal együtt a létminimum szintjén élő réteg 83,4%-ra emelkedett. Ezt a valóságot fejezi ki az 1880-as választók névjegyzéke, mely szerint Kismarjában mindössze 74 polgárnak volt már csak választó joga, akik közül 21 az értelmiségi és honoratior rétegbe sorolható. A század végére az érdeklődés homlokterébe kerül a cseléd kérdés. 1882-ben 57 gazda tart cselédet. Szolgát tart a lelkész, három kereskedő, közöttük vannak a számadó pásztorok bojtárjai. A gazdáknál összesen 60 cseléd szolgál. Négy gazda 2-2 cselédet is tartott.

197 Az 1890-es években „a forradalomnak némely barátai", különösen vándorló mesterlegények a cselédek és a vagyontalan nép között „communistans elveket igyekeznek terjeszteni". Ezekre a hatóságok különös nyomatékkal hívták fel a figyelmet.

198 A XX. század elején itt is kiéleződtek az osztály-, helyi viszonylatban inkább réteg ellentétek. A korábban említett Sziget-Város ellentét egyik tünete ennek a felszín alatt növekvő feszültségnek. A „sziget" fogalma azonban ekkor már kiterjeszkedik az Újtelepekre is. A patriarchális városi hagyományok hordozói a többnyire tősgyökeres nagyobb és közepes gazdák. Ezek egy-két kivételtől eltekintve a mindenkori mérsékelt ellenzék pártján voltak, magukat 48asoknak nevezték. Az 1930-as évektől ezek alkották a Független Kisgazda Párt tagságát. A kormánypártot nálunk szinte kizárólagosan csak a tisztviselők s a falun kívül élő nagybérlők képviselték. Számszerint közel 50 százalékot tettek ki a különböző társadalmi és szocialisztikus reformokat sürgető tömegek. Ezek, mivel jórészüknek még választási joga sem volt, 1944-ig lényegében nem léptek túl a passzív elégedetlenség, a gazdaszidás köréből. Kivéve az 1918-as „őszirózsás forradalom" és a Tanácsköztársaság néhány hónapját. (Sajnos, a levéltári források e korból csaknem teljesen elpusztultak, így néhány irat mellett elsősorban a népi emlékezetre támaszkodhattunk.) Az 1918—1919-es forradalmi eseményeknek Kismarjában alig voltak előzményei, legalábbis azok nem közvetlenül a háborút megelőző és a háború alatt kiéleződött osztályfeszültségből nőttek ki. Nem játszott szerepet az sem, hogy itt született Hevesi Ákos, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa.

199 A falubeliek nem is ismerték, hiszen gyerek korában elkerült innen. A forradalmi szelek hullámát elsősorban az orosz frontról hazakerült volt tüzér szakaszvezető, Jurányi János hozta a faluba.

200 Az egykori csendőri jelentés szerint Jurányi „vérbeli kommunista volt", aki „a 8 Egy falu az országban II3