Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok II. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 29. Debrecen, 1975)

Nyakas Miklós: Ecsedi István a közművelődés munkása

Saját pénzéből tanítóképzős tanítványai számára pályadíjakat tűzött ki, akik - a későbbiek folyamán - néprajzi gyűjtőmunkában nagy segítségére voltak. Az iskolai oktatás és nevelés azonban Ecsedi István közművelődési tevékenységének csak egyik arculata volt, hiszen sokoldalú egyénisége arra kényszerítette, hogy ismereteit minél szélesebb körökhöz eljutassa. Keresve sem találhatott volna ennél alkalmasabb eszközt a sajtónál. A zsurnalisztikával már szegedi tartózkodása alatt eljegyezte magát, ahol a rendkívül tehetséges író-újságíró múzeumigazgató, Tömörkény István és a Hajdúságból származó és az időtájt ott újságíróskodó Móricz Pál nagy hatással voltak egyéniségére. 1919 elején, mint felelős szerkesztő megindította a „Hajdúföld" című hetilapot, amely június elsejétől, mint politikai napilap élt tovább. A lap célkitűzése a magyar kisbirtokosok érdekeinek védelme volt. A későbbiek folyamán igen tevékeny külső munkatársa lett a debreceni „Egyetértés" című napilapnak. Hasábjain több apró népszerűsítő cikket jelentetett meg a magyar történelem, földrajz és népélet köréből. De nemcsak a helyi sajtót árasztotta el írásaival, hanem a budapesti napilapokat és folyóiratokat is. Nevét, országosan, főleg a „Magyarság" hasábjain meglelent megkapó hangú, egyéni írásai tették közismertté. Gondja volt arra is, hogy utazásai, kirándulásai közben tett néprajzi megfigyelései könyv alakjában is eljussanak a magyar nagyközönséghez. A „Poros országutakon" című könyvéből például az érdeklődő átlagember tanulhatott sokat a magyar vidék életéről. Világjáró útjainak élményeit is szerette rögtön közkinccsé tenni. Az újságok hasábjai után így látott napvilágot könyvalakban is „A bolgárok földjén" című munkája, majd ezt követte a palesztinai utazás élményanyagának publikálása. Az elmaradhatatlan újságcikkek írása és egyéb sokirányú elfoglaltsága mellett nemcsak a múzeumi évkönyvek gondját hordozta, hanem időt szakított a nagyon népszerű „Debreceni Képes Kalendárium" szerkesztésére is. Tudatosan vállalta az aktív közéletiséget is, hogy ezáltal is beleszólhasson a magyar kultúra és közművelődés alakulásába. Választmányi tagja lett a Magyar Földrajzi Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak, a Magyar Adria Egyesületnek, a debreceni Csokonai Körnek, ügyvezető alelnöke a Múzeumbarátok Körének, de vállalta a Magyar Numizmatikai Társulat debreceni csoportjának elnöki tisztét is. Elévülhetetlen érdemei vannak a magyarok rokonnépeivel, a finnekkel és észtekkel való kapcsolatok ápolásában is. A sok társadalmi pozícióval rengeteg szereplés járt együtt, az előadások tartásában megintcsak egyik eszközét látta annak az elképzelésének, hogy ismereteit minél szélesebb körökhöz eljuttassa. A muzeológia egyik lényeges meghatározójának pontosan a népművelést tekintette, igazgatósága alatt egymást érték a kiállítások és az előadások. Érdemes megemlíteni azt is, hogy- ő a megtervezője a hortobágyi pásztormúzeumnak, amely hazánk első ilyen jellegű múzeuma volt. Örási érdeme az a hatalmas munka és fáradtság, amit a Városi Közművelődési Könyvtárért tett. A könyvtár kezelését 1925. január 26-án vette át, s mindent elkövetett azért, hogy a könyvtár valóban a legszélesebb rétegek művelődésügyét szolgálja. A debreceni Közművelődési Könyvtárt rövid időn belül az ország legelevenebb, mintaintézményévé tette. Nagy gondot fordított az állomány gyarapítására, az ő érdeme az első nyomtatott katalógus is, amely nagyban megkönnyítette a könyvtár használhatóságát és nagyban elősegítette látogatottságát. 1928 áprilisában, amikor az átköltözési munkálatok folytak a Déri Múzeumba, személyes gondja volt rá, hogy a Közművelődési Könyvtár