Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok II. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 29. Debrecen, 1975)

Sz. Kürti Katalin: Ecsedi István művészbarátai

mikor legeltet és nincs szűr rajta", „A rendes botra támaszkodás", „így tartja a pásztor a kezében a botot, mikor megy." Ezek a rajzok nyilvánvalóan segítették a hortobágyi pásztorok jobb és mélyebb megismertetését, hiszen egyrészt művész festette, másrészt egy - a jelenségeket belülről ismerő, és nem kívülről jött ember. Nemcsak az idegennek mondtak sokat ezek az illusztráló rajzok, hanem a feltáró néprajzos, Ecsedi István segédanyagai is voltak. Káplár minden vágyát, tervét megmondta, megírta Ecsedinek. Levelezéseik egy-egy kép születésébe betekintést adtak, pl. egyik legnagyobb képének, a „Vásárra a hajnalon"-nak tervét így írja le 1931-ben: „Most kezdtem bele egy képbe, ami nagyon nehéz lesz, de nagyon érdekes és festői téma és magyar. Gyülekezés a hídi vásárra, mikor kezd hajnallani és látszik a hajnalcsillag . . . Mikor a vásár lesz, akkorra már szeretném az alakokat elhelyezni, hogy akkor már jól megfigyelhessem, hogy néz ki a valóságban a felvonulás." 1931 telén egy csoportkiállítás előkészítésére Budapestre költözött fel Káplár Miklós több hónapra. Fenntartózkodása teljes költségeit Ecsedi vállalta magára. Megható levélben foglalja össze Káplár barátságuk eddigi eredményeit, Ecsedi nemes tettét. Mint írja, ha Ecsedi nem lett volna, ő akár éhen is halhatott volna. Most viszont inkább éhen halna, mint olyat festene, hozna létre, amely nem egyezik Ecsedi elveivel, nem igazi művészet. Hitet tesz tehát arról is a juhászbojtárból lett művész, hogy nemcsak anyagi segítséget, hanem szellemieket is kapott Ecseditől : művészi meggyőződést, elvei tisztázását. Öntudatosul benne budapesti útján, hogy Ö ismertette meg a világgal a Hortobágy igazi arcát, az élő emberek érdekes, de nehéz sorsát. Hiszen ő látta igazán, mert belülről látta, ott élt, onnan indult el. Mint írja: „Debrecent és a Hortobágy ot a képzőművészeti kultúra terén én képviselem; én ismertettem meg a Hortobágyot. Móricz Zsigmond azt módja, hogy a Hortobágyot én fedeztem fel". 1930-35 között Káplár rendszeres kiállítóművésze a Déri Múzeum tárlatainak. Élénken bekapcsolódik a képzőművészeti nevelésbe, minden lehetőséget megragad, hogy olyan emberekhez is közeljuttassa a festészetet, akiknek eddig nem volt módjuk. A munka, a folytonos küzdelem felőrli energiáját, fiatalon, 1935-ben, 49 éves korában meghal. A jó barát, Ecsedi igazgató Káplár halála után már nagy betegen Budapestre utazott, összeszedte barátja festményeit a műkereskedőktől és nagy posztumusz gyűjteményes kiállítást rendezett a debreceni múzeumban. Ugyanakkor személyes levelezést folytatott a legnagyobb magyar szobrásszal, a Budapesten élő debreceni származású Medgyessy Ferenccel, megrendelte nála Káplár síremlékét. A Káplár portrét tartalmazó síremléket maga Ecsedi avatta fel 1936-ban, Hajdúböszörményben, halála előtt. Ecsedi és Káplár barátsága olyan példát mutat az önzetlenségre, a társadalmi határokat semmibevevő haladó magatartásra, amely már korunkba mutat: Méltán írta erről a barátságról az egyik debreceni professzor, jövőbe utaló sorait: ,,A tudóssá lett cívis és a festővé lett gulyás: milyen távlatok találkoztak ebben a barátságban. Vajon mikor lesz ebből a kivételes szép kapcsolatból egyetemes magyar szabály?". Míg Káplárral való barátságában elsősorban Ecsedi a kezdeményező, az ötletadó, a segítő, addig Medgyessy Ferenc és Ecsedi kapcsolatában a szobrászművész a tanácsadó, a sugalló. Több Debrecenben köztéren felállított