Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok II. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 29. Debrecen, 1975)

Dankó Imre: Ecsedi István élete és munkássága

Ecsedi munkásságának bolgár vonatkozásait összefoglalva jogosan vetődik fel az igény, hogy alaposabban megismerjük, hogy többet tudjunk róla. Bár estünk sorrakövetkező előadásai mind-mind róla szólnak, őt ismertetik, mégis szükséges, hogy az életére vonatkozó leglényegesebb adatokat, mintegy keretet, összefoglalva is ismertessük. Ugyanis a következő előadások másmás oldalról, egy-egy nézőpontból mutatják csak be Ecsedi Istvánt. Ecsedi István jellegzetes magyar, közelebbről debreceni ember, tudós volt. ,,Cívis tudós"-nak is nevzték, nemcsak azért, mert Debrecenben született 1885. szeptember 29-én, hanem inkább azért, mert élete és munkája minden mozzanatában Debrecenhez kötődött. A híres magyar iskola, a debreceni kollégium diákja volt. Ez már eleve bizonyos elkötelezettséget jelentett számára. Egyetemi tanulmányait ugyan Budapesten végezte, nem lévén még akkor Debrecenben egyetem, ahol 1908-ban szerzett bölcsészettudományi doktorátust és történelem-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet. De aztán egyéves szegedi tanárkodása, valamint katonai szolgálata kivételével egész életét Debrecenben töltötte. 1911-től kezdődően a debreceni kollégium tanítóképző intézetében tanított, és már ekkor bekapcsolódott a múzeum munkájába, tiszteletdíjas múzeumőr lett. Tudatosan arra törekedett, hogy jó tanár, a közművelődés számos területén eredményesen dolgozó pedagógus mellett jó muzeológus, a jelenségeket meglátó, helyesen értelmező, pontos, aprólékos kutató, közelebbről néprajzkutató legyen. Ezért 1914-ben részt vett a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya által rendezett néprajzi tanfolyamon is. Itt sok ismeretet, indíttatást szerzett és ösztönzést nyert. A már korábban megkezdett, de éppen a néprajzi tanfolyam hatására erőteljesen kibontakozó tudományos munkásságát félbeszakította az első világháború. 1916-1918 között katonáskodott, a legkülönbözőbb harctereken küzdött. Pedig nem volt harcias, sőt a háború kilátástalanságát is jól látta, a számunkra, magyarokra nézve érdektelenségéről meg volt győződve. Mint pesti egyetemi hallgató, a radikális szemléletű diákság, a Galilei Kör befolyása alá került. A háború, a forradalmak, a Tanácsköztársaság bukása után visszavonult. Eleinte csaknem visszahúzódva kezdett dolgozni. Folklórral kezdte, majd amikor rájött, hogy a folklórkutatás nem alkalmas kutatási terület számára, az anyagi kultúra széleskörű vizsgálatába fogott. A halászat, a pásztorkodás, a népi építkezés, táplálkozás, a földművelés voltak a legfontosabb tárgykörei. Utazásai során is idevonatkozó kutatásokat végzett, összehasonlító anyagot gyűjtött. 1929-ben a debreceni Déri Múzeum igazgatója lett. Űj állása, amit ugyancsak hivatásának tekintett, lehetővé tette számára, hogy a korábbinál szélesebbkörű kutató- és feldolgozó munkát folytasson. Sajnos, teljes kibontakozásában megakadályozta 1936. május 17-én bekövetkezett korai és hirtelen halála. Halálával egy eredményekben gazdag, de még jelentősebb eredményekkel kecsegtető pálya tört ketté. Élete és munkássága a szorgalom, a céltudatosság mintaképe lehetne. Munkái ma már forrásértékűek és nemcsak a magyar, hanem bizonyos vonatkozásban a nemzetközi, az általános néprajztudománynak is számottevő alkotásai. Erről az emberről beszélünk ma, az ő munkásságát idézzük fel. Szeretnénk, ha Ecsedi Istvánra ezután nemcsak mi magyarok, hanem a bolgárok is, közelebbről a sumeniek is úgy emlékeznének, hogy alakja, tevékenysége hozzásegítene bennünket mai feladataink jobb megoldásához, eredmények eléréséhez. Ezt a célt szolgálta mai emléktábla-leleplezésünk is ugyanúgy, mint ahogy ez az est is, amely elsősorban Ecsedi Istvánról szól, de túlmutatva személyén, egyéniségén, eredményein a bolgár és magyar nép, Sumen és Deb-