Dankó Imre szerk.: A hajdúk a magyar történelemben III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 28. Debrecen, 1975)

Dankó Imre: Hajdútelepítés Isztriában

Dankó Imre Hajdútelepítés Isztriában Miroslav Bertosa a balkáni, közelebbről a szerb-horvát hajdúság történetének, szerepének jónevű kutatója az Adriai Gyűjteményben (Jadranski Zbornik, svezak VIII. 1970-1972. Rijeka-Pula, 1973.) egy, a magyar hajdúság szempontjából is jelentős tanulmányt adott közre. Bertosa tanulmánya a polai (Pula, Pola) kolonizáció 1671-1675-ig tartott hajdú korszakáról szól (Hajducka epizoda naseljivanja Puljstine 1671-1675. 105-160.). A tanulmány nagy érdeme, hogy majdnem teljesen ismeretlen, a köztudatból régen kihullott eseményekről, folyamatokról szól és hogy nagyobbára eddig feltáratlan levéltári anyagon, adatokon alapul. A szerző ezen tanulmánya csak egy, de önmagában is egész része az Isztriai félsziget népiségtörténetéről folytatott monografikus jellegű kutatásának, illetve készülő feldolgozásának. Ezt a körülményt a tanulmány címe is jelzi; a félsziget benépesülése történetének csak egy epizódját, a pulai hajdútelcpítést tárgyalja. Az Isztriai félsziget őslakói illírek voltak, az Adrián kalózkodtak. Elég későn kerültek római fennhatóság alá, csak 177-ben. A rómaiak belefogtak a félsziget romanizálásába, de nehezen haladtak vele előre. Egészen más irányt adott az Isztriai félsziget társadalmi fejlődésének az, hogy a VII. században a Balkánról délszláv népelemek települtek be a félszigetre. A középkor elején ütköző területté vált az itáliai városállamok, elsősorban Velence és a németrómai birodalom között, mígnem a XIII. században Velence meg nem szerezte magának. De nem teljesen, hanem csak a félsziget nagyobbik, déli részét. Ez aztán Velencéé is maradt aztán egészen 1797-ig. Azóta pedig sok viszály és változatos birtoklástörténet ellenére, az első világháború végéig Ausztria birtokolta. Bertosa tanulmánya arról a sokrétű és igen mozgalmas kolonizációs folyamatról szól, amin a félsziget a velencei kormányzat alatt, illetve ezen belül is 1671-1675 között átment. A XV. század végétől a XVII. század végéig terjedő időszak a pusztulás, elnéptelenedés időszaka volt az Isztriai félszigeten. A városok, falvak lakosai megfogyatkoztak, a földek elvadultak, nem művelte őket senki. A XVII. század végére a korábban virágzó helyek új lakosokat kaptak és az élet új lendületet vett. Az új lakosok a Balkán belsejéből jöttek és különböző délszláv népcsoportokhoz tartoztak. Ezek a telepesek három csoportból álltak össze. Az első csoportot azok alkották, akik egyénileg jöttek szerencsét próbálni, a jobb megélhetési viszonyok reményében. De nem voltak menekülők. A második csoportba viszont azok a menekülők tartoztak, akiket a török elűzött lakhelyeikről és az Isztriai félszigeten nyugalmat, biztongot találtak. A harmadik csoportot azok a balkáni délszláv hajdúk alkották, akik korábban velencei zsoldban, velencei támogatással küzdöttek a török el-