Endes Mihály: A székipacsirta (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 27. Debrecen, 1975)

tezésének tényét Vaurie (1.) bizonyította be a longipennis és az artemisiana Észak-Afganisztáni populációi között, azonban ez másutt is elképzelhető. Ha szemügyre vesszük az elterjedési térképet, feltűnik, hogy a Palearktis keleti felén a pacsirta északabbra felhatol fészkelni, mint a nyugati területeken. Európában költőterületének legészakibb pontjai a franciaországi Quiberon-félszigeten, illetve a Hortobágyon vannak. E helyeken még az északi szélesség 48°-át sem éri el, ugyanakkor Mandzsúriában az 50 körül is él. Ezzel ellentétben legdélebbre eső költőterülete Afrikában található é. sz. 20°-a körül, míg Ázsiában csak a 27-28 -ig terjed le India és Kína határán. Az utóbbi terület nyári csapadékmennyisége aránylag magas, ellentétben a Szahara megfelelő területeinek 100 mm körüli nyári csapadékátlagával. Ez a körülmény a székipacsirta elterjedése szempontjából döntő fontosságúnak bizonyult, részletes ismertetésére jelen munka ,,A biotóp" című fejezetében térek ki. A székipacsirta helyi elnevezései A madár hatalmas areálja, mint láttuk, számos országot érint. A legtöbb helyen pacsirtánk gyakori és közismert madár, ez a tény pedig megmutatkozik elnevezéseinek nagy számában is. Ezek közül az elnevezések közül csupán ízelítőül nyújtok át egy távolról sem teljességre törekvő felsorolást. Portugália: Carreirolo 1. A Calandrella brachydactyla arealja és az egyes alfajok földrajzi megoszlása: 1. C. br. brachydactyla. 2. C. br. artemisiana. 3. C. br. longipennis. 4. C. br. bukhunensis. 5. C. br. hermonensis. 6. C. br. rubiginosa. 7. C. br. hungarica. 8. C. br. woltersi. A 2 X 3 az északafganisztáni artemisiana és longipennis populációkban megfigyelt közti alakokat jelenti. A ,,?" a faj fészkelési szempontjából még be nem bizonyított területeket jelöli.