Endes Mihály: A székipacsirta (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 27. Debrecen, 1975)

Endes Mihály A székipacsirta [Calandrella brachydactyla (Leisler)] A földön ma ismert mintegy 8600 madárfaj közül csupán jó egyharmadának ismert a fészke és a tojása. A legilletékesebbek becslése szerint mindössze néhány 100-ra tehető azoknak a fajoknak a száma, amelyeket teljesen, vagy kielégítő módon ismerünk. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az utóbbi madárfajok tetemes részének feltűnő színezete, alakja, vagy éppen mérete volt az, amely a kutatók figyelmét felkeltette. A székipacsirta [Calandrella brachydactyla (Leisler)] e tulajdonságok mondhatni egyikével sem rendelkezik, amelyhez hozzájárul kedvelt élőhelyeinek kellemesnek és barátságosnak éppen nem mondható jellege. Emiatt a madár és a kutatók találkozása sokáig késett, noha elterjedési területén csaknem mindenütt nagy számban él, és csapatalkotó hajlamai miatt időnként tömegesen látható. így azután érthetővé válik, hogy Linné hatalmas művében még hiába keressük madarunkat, mert azt csupán 1814-ben fedezte fel és írta le Leisler. Ha áttekintjük azt a mennyiségre hatalmas anyagot, amelyet a székipacsirta eddig napvilágot látott irodalma képvisel, megállapíthatjuk, hogy távol vagyunk attól, hogy teljesen, vagy akár csak kielégítő módon is ismerjük. Hogy érdeklődésem e Magyarországon csak kevés helyen és aránylag csekély számban élő madár felé fordult, azt az is indokolja, hogy ez hazánk egyetlen endemikus (bennszülött) madáralakja (jóllehet ,,rokonsága" a szomszédos Romániában és Jugoszláviában helyenként igen gyakori jelenség) és mint ilyen, tanulmányozása számos érdekes eredménnyel biztatott. Ez pedig önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy formájában, vagy színezetében lényegesen feltűnőbb, a figyelmet jobban felkeltő fajok elé helyezzem. Az itt következő munka a Ziemsen Verlag (NDK) kiadásában ,,Die Kurzzehenlerche" címen 1970-ben megjelent, azonos témájú könyvem átdolgozott változata. A SZÉKIPACSIRTA HELYE A RENDSZERTANBAN A székipacsirta [Calandrella brachydactyla (Leisler)) - későbbi felfedezése miatt - nem kerülhetett be Linné korszakalkotó müvébe a Systema Naturaeba. Ez a tény rányomta bélyegét a madár elnevezésére is. Nyilvánvaló pacsirta volta miatt, és emellett feltűnően rövid ujjai révén Alauda brachydactyla néven vonult be a szakirodalomba. (Külföldön egyébként a rövidujjú pacsirta név használatos.) A mezei pacsirta számára fenntartott Alauda név azonban madarunk esetében a számos, szemmelláthatóan eltérő bélyeg és tulajdonság miatt csakhamar tarthatatlanná vált. Kaup 1829-ben a Pacsirtafélék családján belül