Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 26. Debrecen, 1974)
Varga Gyula: A bolgárkertek és a magyar konyhakertkultúra
voltak már potenciális központjai.' 1 A XX. században a városok növekedése, a korszerűbb táplálkozási igények jelentkezése e kertszövetkezetek további szélesítését s mindenekelőtt minőségi javítását követelte. l<i Ezt az igényt ismerték fel a bolgárok s olcsó és mégis piacképes áruikkal ezért váltak a magyar konyhakertkultúra jóidéig utolérhetetlen mestereivé. Néhány zöldségtermesztési körzetünk s az egyes növényfajokra specializált termelési kultúrák történetét már ismerjük. 1 ' E körzeteknek szinte mindenike extenzív előzményekből indult el. Feltehető, hogy egyes vidékek, helységek, vagy éppen gazdaságok már a XVI-XVII. században specializálták magukat egy-egy növényfajtára s azt extenzív, de sajátos munkatechnikával megtermelve, vásárokon, szekerezve faluról falura árusították. így termelték pl. a derecskeiek a hagymát, melyet hosszú fonatokba kötve (ciku) 50-60 km-es körzetben ekhós szekerekről árulták. A kertekben és a szántóföldeken folyó termelés az ilyen helyeken összefolyt. Tulajdonképpen eredetileg a kertekben kezdődött az intenzívebb termelés, de a kereslet növekedésével kivonult a szántóföldekre is. A szántóföldi zöldségtermelés közös jellemzője tehát, hogy itt már nemcsak önellátásra, hanem bizonyos piaci igények kielégítésére rendezkedtek be. Nagyobb súlyt helyeztek tehát a minőségi árura, amelyet gondosabb talajműveléssel és fajta kiválasztással is segítettek. A szántóföldeken ekés művelést s később bizonyos korszerűsítő technikai eljárásokat vezettek be (vetőgép, ekekapa stb. alkalmazása). Maga a föld, amelyen a zöldséget termelték a rendes fordulóba tartozott, de - különösen tagosított határokon - gyakran egy helyen, a tanyák közelében szakítják ki, s a többi szántóföldektől eltérően, intenzívebben művelik meg. Néhol monokultúrás területekkel is találkozunk, és mind gyakoribb jelenség lesz a trágyázás. A későbbi intenzív bolgárkertektől azonban több tényező is megkülönbözteti a szántóföldi zöldségtermesztést. Itt mégiscsak extenzívebb jellegű a termelés, jobban egy növényre specializálódtak, nem fejlődött ki az intenzív öntözési rendszer, s végül a szántóföldi zöldségtermesztés hagyományai egy zárt falurendszer szerves tartozékaivá váltak, a belső önigazgatás működésével az egész falut átható hagyományok és szokások szőtték át az itt folyó tevékenységet. A szántóföldi művelés jellegzetessége, hogy éppen úgy parasztgazdaságok tartozékaként jelentek meg, mint a korábbi házikertek. Földművelő gazdaságok melléküzemágai voltak, s csak később, főként a XIX. század végén váltak egyes helyeken önálló, termelő üzemegységekké, amikor a kertészkedésre specializálódó termelők közül sokan, akiknek nem volt saját földjük, bérlőkké alakultak át s e bérelt földeken kezdtek kertészkedni. A hagyományos szántóföldi zöldségtermelés útja aztán a XX. században háromfelé ágazott. Voltak olyan helyek, főként városok közelében, ahol a bolgárkertek hatására intenzív öntözéses, hajtatásos, kertészeti kultúrákká alakultak át. (Dunavecse, Gyula stb.) Más 15 Somogyi István, 1907; Bíró, 1927; Csérer, 1923; Bászel, 1924; Kardos, 1928; Németh, 1911; Uő., 1913; Uő., 1910. 16 A kérdés szociális szempontból is felmerült: Szántó, 1909. 17 A makói hagymáról sokan írtak. Többek közt: Petrovics, 1922; Márton, 1927: Erdei, 1934; Szabados, 1940; Boross, 1968, 124-157; A derecskéi hagymatermesztésről: Varga, 1970,- a Szeged környéki paprikáról: Bálint, 1957; Uő., 1959; Szalva, 1959; A kalocsai paprikának ugyancsak nagy irodalma van. Többek közt: Simonyi, 1882, 310; Obermayer, 1938; Gallai, 1944; Egyéb zöldségtermelő körzetekről: Havasi, 1930; Boross, 1956, 129161; Uő., 1963, 202-229; Uő., 1965, 308-; Sipos, 1959, 190-216; Kósa, 1967, 496-513; Boross, 1957, 257-272.
