Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Mondák Mátyás királyról

- Hát, jó vóna! No, asszony, hozzad már a vacsorát! Viszi az asszony a vacsorát. Leteszi az asztalra. Mátyás királynak az volt a szokása, hogy ahol a jó ösztövéres hús volt, oda nyúlt érte. Még akkor fanyelű bicska volt. A juhásznak olyan bicskája volt. Avval ettek. Mátyás király a juhász elibe nyúlt a húsért. A juhász meg a bicska nyelével a kezefejére ütött. - Öcsém, ne haragudj, ez nem szép dolog, más elébe nyúlni! Vedd magad elől a húst, ne más elébe nyúlj ! - Igaza van, bácsikám, dehogy haragszok, a világért se! - No, akkor egyel, de többet ezt ne tedd. Mindig magad elől egyel. Mikor oszt reggel megvirradt, Mátyás deák bement az úrhoz. Bemutatkozott, hogy ő Mátyás király. Mondta neki, hogy engedje el a bacsóját Budára. De meg ne mondja neki, hogy ő járt itt. Mátyás király. Csak annyit, hogy mehet, elintézte Mátyás deák. Búcsúzáskor mondta Mátyás király a juhásznak: - Budán a vár előtt csak azt kérdezze ott a katonáktól, hogy hol lakik Mátyás királynak a deákja. Mátyás király elbúcsúzott. Elment. A gazda meg kiment a juhászához. Azt mondta neki, hogy elmehet Budára, hogy megláthassa a királyt. A juhásznak meglett a nagy öröme. Felvette a cifraszűrét, a bicskáját magához vette és elindult a szamarával. Nagysokára Budára ért. Elfogyott a pénze, meg az ennivalója is. Éhen volt. Éppen egy vendéglő előtt ment. Azt gondolta: „Bemegyek cda, milyen nagy vendéglő, én is sok embernek adtam már enni, pedig én szegény vagyok, hát ez az uraság is adhat egy ilyen szegény embernek egyszer ingyen enni." Be is ment. Kérdezte, hegy lehet-e itt enni. Lehet - mondták neki -, de menjen át a másik szobába, mert itt urak esznek. Vittek is osztán neki. Mikor jól lakott, akkor megköszönte. Mondta, hogy nincs pénze, mert elfogyott. Hát akkor elvették tőle a cifraszűrit. Míg ki nem fizeti az ebédet, nem adják vissza - mondták a juhásznak. Szomorú volt a juhász. Hogy menjek ő most már szűr nélkül a deák elibe. No de, majd elpanaszolja ő ezt a deáknak. Mikcr megyén oda a várhoz, a katonák már tudták, hogy ha jön a juhász, akkor be kell vezetni a palotába. Hát, bevezetik őt egy gyönyörűszép szobába. Hát csak csodálkozik, szörnyülködik, hogy ilyen gyönyörűszép szobában lakik a Mátyás király deákja. Megijedt nagyon, hogy no, itt ellássák a baját, vége van, amiért ráütött a kezére. Mi lesz most már velem - gondolta. Egyszercsak Mátyás király betapos. Lássa a pásztor, hogy a deák a király. Ott a korona a fejibe. - Felséges királyom, maga az, aki azt mondta, hogy deák? - Én vagyok az! Elhozta-e a bicskát? - Most már tudom, azé hívatott, hogy engem agyonlövet, mer a kezére ütöttem. - Ne fejjék semmit, nem lesz semmi baja! Magának igaza volt! Nekem van egy utánam való nagy tisztem, az ugyanúgy nyúlkál más elébe, én attól szoktam meg. Most úgy csinálunk, hogy ami neki jól esne, azt maga elé fordíttatom a szakácsokkal. Oszt majd, ha odanyúl, a bicskával üssön a kezefejére, még jobban mint az enyimre. Ne féljen semmit. Semmi baja nem lesz, majd én pártját fogom. Nagy ebédet rendelt a király. Összejöttek a tiszturak. Szembe ültette azt a nagy tisztet a juhásszal. Hát, mikor hozták a szakácsok befelé az ételt, a tálat úgy tették le, ahogy Mátyás király megparancsolta. A tiszt mérges volt na-