Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Halál és temetés két Turóc-völgyi faluban

temetőt. A kereszt legfeljebb csak addig van a síron, amíg a sírkőfaragónál a megrendelt sírjel elkészül. A sírra a század elején legfeljebb csak élő virágot helyeztek. Temetéskor a sír többnyire díszítés nélkül maradt. Az első világháború után kezdett elterjedni a koszorú, s napjainkra teljesen általános lett az a szokás, hogy a temetés napján a rokonok, közeli ismerősök stb. koszorút, virágcsokrot visznek a sírra. A bolti koszorúk divatjával kezdődően vált szokássá a virágvivés a sírra Mindenszentek napján, s az alkalommal gyertyagyújtás a síron a halottak emlékére. A tor A halotti tor tartása általános gyakorlat. A temető kapujában a hazatérő barátokat, ismerősöket stb. meghívják a torba. A rokonok közül két-három férfi, olykor asszony, szólintgatja a meghívandókat. Csak annyit mondanak: „Gyere el, Mihály, a torba." Vagy: „Jöjjek el, Lajos bácsi, a torba." Gyermekeket nem hívnak, s azok nem vehetnek részt a toron. A megszólítottak sorban elmennek a házhoz, ahol helyet foglalnak a megterített asztaloknál. Egy szék a halottra való emlékezésül üresen marad. A torban részt vevőknek a két világháború közötti időig kenyeret, szalonnát és pálinkát adtak. Az 1930-as évektől a kenyeret és a szalonnát felváltotta a főtt étel. Rendszerint gulyáslevest vagy tyúkhúslevest készítettek. Ez utóbbinak természetszerűleg a húsát is elfogyasztották. A pálinka mellé sör is kerül az asztalra. Bort azonban a torban sohasem fogyasztottak. Étkezés előtt közösen felállva elmondanak egy imát. A tor ideje alatt többnyire mégegyszer imádkoznak. A tor rendszerint két-három óráig eltart. A résztvevők csendesen beszélgetnek, majd egyenként, házaspárok együtt eltávoznak. Volt arra példa, hogy a férfiak az ital hatására késő estig, vagy éjszakába nyúlóan maradtak, s még dalolásra is sor került. A gyász A gyászruhát a halott családtagjai, közvetlen hozzátartozói a halál bekövetkezése után, a halott felöltöztetésével egyidőben felveszik. A gyászruha fekete színű. A nők a század elején fekete szoknyával, blúzzal, fekete selyemkendővel, fekete harisnyával jelölték a gyászt. A férfiak fekete kalapot hordtak. A temetést követően csak a kalap mutatta a férfiak gyászát. Munkanapokra bármilyen színű ruhát öltöttek a férfiak, de a kalap csak fekete lehetett. A nők köznapokon is fekete ruhában voltak. Ha valamilyen munka miatt más ruhát kellett felvenni, a fejkendő és a harisnya mindenképpen fekete volt. Az első világháborút követő időben egyre inkább elterjedt a férfiak körében a fekete karszalag, mint a gyász jelölője. Napjainkban pedig a kabát hajtókáján egy vékony fekete szalaggal fejezik ki a gyászt. Gyászruhába, feketébe a halottnak csak a legközelebbi családtagjai öltöztek a temetést követő időben. A század elején szokásban volt, hogy a férj, ha a felesége meghalt, egy hétig nem borotválkozott. Hasonlóképpen nem borotválkoztak egy hétig a család azon férfi tagjai, akiknek az édesapja vagy az édesanyja halt el. A házastársat a férj vagy a feleség egy évig gyászolta. Űgyszintén egy évig gyászolták a szülők meghalt