Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

mint hét hónapon keresztül, s bizonyos nemével a barátságnak is, hozzá voltam lánczolva. Betegségem miatt azonban nem mehetvén hozzá, Halász József nevű magán titkára által arra kérettem föl, hogy világosítson föl engem a helyzet mivoltáról, s adjon tanácsot, mely szerint tájékozhatni lehessen magamat, ö Halász által nekem pénzt küldött, s azt izente, hogy készüljek rögtön Törökországba, mivel a haza veszve van, menthetetlenül. Ö volt a legelső, ki Törökországba menekült. Én betegségem miatt kénytelen voltam elmaradni. Már körülbelül august. 20-dika lehetett, midőn a láz elhagyott s útnak indulhattam. Ezalatt Magyarországon minden megváltozott; az öldöklő rémuralom, mely rögtön beállott, általános halálcsenddel szállta meg az alig pár héttel elébb még oly zajos hazát; s ha ez iszonyú csend itt-ott megszakadott, azt vagy a könyörtelen puskagolyók dörgése, vagy a börtönök s akasztófára ítéltek jajkiáltásai okozták. Haynau, valamint a többi osztrák tisztek vérszomja s kegyetlensége semmi határt sem ismert. Ausztria megkísérté büntetlenül lefejezni egy nemzetet, s Európa közönnyel nézte, hogy azon nemzet, mely a mongol és mozlim csordák berohanásai ellen őt több századon át hősileg oltalmazta, jogtalan elnyomói hóhérkeze alatt pusztuljon ki. Olvastam az angol parlamenti tárgyalásokat, melyek alatt Palmerston azt nyilvánítás: „Magyarország veszhet; de Ausztria nélkülözhetetlenül szükséges Európára nézve." A világosi fegyverletétellel a magyar pénzjegyek is megsemmisíttetvén, még inkább földhöz lettem sújtva, mivel osztrák bankjegyekről nem is gondoskodtam. Pedig Aradon sem maradhattam; mivel a győztes ellenhad, ott már minden házat megszállott, sőt a zsidó városrészt közzsákmánynak adta át. Órámat s gyűrűimet árusítottam tehát el, osztrák bankjegyekért, s így szabadulhattam el Aradról Pestre. Képzelhetni, mily érzelmek között jutottam e városba, hol sok időre semmi jövőre sem számíthattam, s hol mindennap a győzelemittas soldatesca dühöngéseit kelle szemlélnem. Az első falragasz mely szemembe ötlött, Haynau cs. kir. osztrák táborszernagy s teljhatalmú hadi- és polgári kormányzó következő parancsa volt: „Mindazok, kik a lázadó hadcsapatok alatt hivatalt viseltek, mindazok kik a forradalomban bármi tekintetnél fogva részesek voltak: ezennel köteleztetnek a pesti haditörvényszék előtt haladék nélkül megjelenni." Az újépület (katonai laktanya) s a budai kaszárnyák már tömve voltak befogottaks elítélt rabokkal. A tömeges kivégzések a vérbíróság mindennapos foglalatosságává vált. A haza legderekabb fiai akasztófán s golyózápor alatt adták ki honszerető lelküket. így esett véráldozatul Pesten gr. Battyhány Lajos az első felelős miniszter, Csányi László, báró Jeszenák, Perényi, Szacsvay s mások; Aradon egyetlen egy napon tizenhárom hős lelkű tábornok, u. m. Kiss Ernő, Vécsey Károly, Aulich Lajos, Török Ignácz, Lahner György, Schweidel József, Pöltenberg, Nagy Sándor, Knézich Károly, gr. Lciningen, gr. Dessewffy Aristid, Damjanics János, Lázár Vilmos, legtöbbnyire bitófára ítélve, s a vérbosszú emlékéül ugyanazon napon (október 6.) melyen a múlt évben (1848) gr. Latour Bécsben meggyilkoltatott, s amiért a magyar nemzet tétetett felelőssé. Én több mint harmincz napon át éltem bezárkódva szobámban, anélkül hogy az utczán mutatni mertem volna magamat; október 8-án azonban a rendőrség magához parancsolt s vallomást kért tőlem Török János ismeretes újságíró s mint honvédtiszt politicai viselkedéséről s tetteiről.

3

' Ez a veszedelmes jel-