Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

István társulat nagy Encyclopaediájában, melyben több mint nyolcszáz történelmi s politikai czikk megírására voltam megbízva. Ugyanezen időszakban - 1856-1860 - Sárosy Gyula barátommal magam is szerkesztettem egy havi folyóiratot, „Magyar Êvlapok" czím alatt, mely folyóiratot azonban hazafias iránya miatt az akkori rettenetes rendőrség már a második kötetnél betilta, elkobozta s bennünket sajtópörbe fogott, mely alól mégis, félév multa fölmentettünk.

38 A fönebbieken kívül több könyvkiadó megbízásából következő tudományos s önálló munkákat írtam még Pesten: Az úrbéri kárpótlás iránti igények bemondása, 1854. Kiadta Heckenast Gusztáv. Földtehermentesítési rendszer, 1854. Kiadta Heckenast Gusztáv. Az új erdőtörvény, 1851, kiadta Ráth Mór. Telekkönyvi Törvények, kiadta Pfeifer Ferdinánd, 1851. Községi Törvények, kiadta Pfeifer Ferdinánd, 1851. Az új házassági Törvény, kiadta Heckenast Gusztáv, 1851. Az úrbéri hátralékok. Kiadta Ráth Mór, 1858. Tartományi zsinat Esztergomban, kiadta Magyar Mihály, 1859-ben. Ezekből látható, hogy Pesten épen nem minden foglalkozás nélkül töltöttem időmet, s hogy, csak ugyan a keresettebb írók közé tartoztam. Ez jól esett önbecsérzetemnek, annál inkább, mivel a mindennapi falatom is megvolt. Egy azoban mégis folytonosan sebezte lelkemet, s ez annak tudata volt, hogy tömérdek munkásságom s virrasztásaim mellett is: csak a megélhetés gépi foglalkozására voltam kárhoztatva. írtam mindenféle napi kérdésről s forgalomban lévő tárgyról, mely kenyeret ígért; de bár igen kapós irodalmárrá váltam is, talán ép ezen ok miatt, - nem juthattam be a magyar tudósok akadémiájába. Egyébiránt nem is kerestem soha; mert bosszantott az a sok szamár, üres velőjű charlatan, kiket ott, majd mindennap alkalmam volt látni. S aztán én, Dalambert és Diderot szellemében nevelkedve, ki nem a szakirányok egyoldalúságának hanem a mindenség cultusának élt, - nem is ambialhattam olyasmit. Azzal vigasztaltam tehát magamat: hiszen a legderekabb emberek szoktak így járni, ha s amidőn kitűzött eszményüktől a föld fullasztó porába rántatnak. Ez mutatja: hogy az élet egy puszta, ismeretlen sivár út, s hogy az eszmény az útmutató. Ha nincs útmutató, megállunk. Ha a czél elveszve vagy elérhetetlen: a lélekerő utána hal. A végzetnek szomorú mindenhatóságát érezzük ilyenkor, mely a maga vasvesszejével még erkölcsi lételünk fölött is vérfakasztva suhog. A kétségbeesés s lemondás minden nagyról és dicsőről: csak nem önkénytes emigratioja vagy erőszakos számkivetése a léleknek. Csupán a nagy szellemek tudnak ily sorsnak ellene küzdeni - mint Epictetus s Spartacus, de azok is igen gyengén. XI. Daczára annak, hogy írói reputatiom némi csáberővel vonzott Pesthez, 1859-dik vége felé mégis arra határoztam el magamat, hogy visszamegyek Ungvárra. Ezen eltökéllésre különféle okok és körülmények bírtak volt. Tudniillik, ugyanezen évben Ausztria véres és szerencsétlen háborút viselt Victor Emmanuel olasz királylyal, Olaszország nagy részét elvesztette, ekkép meggyengülvén hajlandó volt alkotmányos kedvezmények által a magyar nemzetet